menu

  • 2014.11.19.

Kecskeméten tanácskozott a Magyar Teátrumi Társaság

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is részt vett a Magyar Teátrumi Társaság VI. közgyűlésén, melyet hétfőn tartottak a Katona József Színházban.

Évente 5-5,5 millió színházjegyet adnak el Magyarországon, ami azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta a legkevesebb nézőt vesztő művészeti ág a színház – mondta el Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hétfőn Kecskeméten a társaság közgyűlésének szünetében nagy érdeklődés közepette megtartott sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy csaknem annyian járnak színházba ma is, mint 25 évvel korábban. A magyar az egyik legtöbbet színházba járó ember a világon – tette hozzá. Elmondta, hogy különösen az utóbbi 2-3 évben tapasztalják folyamatosan, hogy emelkedik a nézők száma. Vidnyánszky Attila két kérdéskört emelt ki a tanácskozás délelőtti programjából: a fogyatékkal vagy ahogy ők nevezték, a kihívással élő emberek színházba jutásáról való gondoskodást, valamint azt, hogy szövetkezni szeretnének az újrainduló tévéfilmgyártás apropóján.

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia facebook oldala

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia facebook oldala

Dr. Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója bejelentette, hogy az 50 tagot számláló szervezet újabb hét taggal bővült, amelyeket egyhangú szavazással vettek fel a kecskeméti Katona József Színházban tartott közgyűlés délelőtti ülésén. Új tag lett a 90 Decibel Project, a Honvéd Táncegyüttes, a Magyar Népmese Színház, a Váci Dunakanyar Színház, az Újszínház, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház és a kaposvári Csiki Gergely Színház.

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia facebook oldala

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia facebook oldala

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója elmondta, hogy a teátrumi társasággal kötött stratégiai megállapodás keretében öt megyében indítanak el egy fél évig tartó mintaprojektet, amelynek keretében amatőr színjátszó csoportokat támogatnak.

Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára beszámolt arról, hogy egy 13 pontból álló javaslatot fogadtak el, amelyet el fognak juttatni a kulturális államtitkársághoz. Ebben többek között azt javasolják, hogy minden magyar köznevelésben tanuló diák évente egyszer jusson el színházba, amelyet az államnak támogatni kellene. Fontosnak nevezte azt a javaslatukat is, hogy a jövőben kulturális területen is lehessen végezni közmunkát.

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia facebook oldala

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia facebook oldala

A Magyar Teátrumi Társaság kecskeméti közgyűlésén köszöntötte a színházi szakembereket Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét MJV polgármestere is: – Örülök annak, hogy ma Kecskemét a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésének ad otthont. – mondta. – Annak a színházi társulásnak, amely hozzánk hasonlóan az összefogásban gondolkodik, amelynek csupa olyan tagja van, amelyek a kecskeméti színházhoz hasonlóan, a településekkel és az ott élőkkel közösen akarják alakítani a saját és a környezetük életét és jövőjét.

 

MTI

kecskemet.hu

Kapcsolódó képek