menu

  • 2015.02.20.

Idei első ülését tartotta Kecskemét képviselő-testülete

Ennek keretében egyebek között elfogadták a város 2015-ös költségvetését, új szociális rendelet született és különböző pályázatokkal kapcsolatos döntéseket is hoztak.

A részletek:
A testületi ülés előtt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és a grémium köszöntötte Probstner Jánost, a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió alapítóját, aki a közelmúltban az Európai Parlament Európai Polgári Díját vehette át.

probstner

Elfogadta a testület Kecskemét idei költségvetését, amelynek főösszege mintegy 31,8 milliárd forint. Arányaiban a legtöbb forrás – 7,4 milliárd – városfejlesztési feladatokra fordítódik, a köznevelési ágazatra 4,3 milliárdot, a szociális ágazatra 4,1 milliárdot, a kulturális ágazatra 2,9 milliárdot, városüzemeltetésre és sportra mintegy 2,3-2,3 milliárd forintot költ majd az önkormányzat.

A költségvetés tervezése során nagyarányú saját bevétellel és fejlesztési támogatási forrással lehetett számolni, a helyi iparűzési adóból például közel 8 milliárd forint bevétel várható.
A kiemelkedő fejlesztések között szerepel, hogy az új ipari fejlesztések közelében lesznek elsősorban olyan beruházások, amelyek során kerékpárút, járdaépítés valósul meg. Mellette a választókerületi keretből is lehet közterület-fejlesztési forrásokhoz jutni. Idén – a 2014-es évhez hasonlóan – 19 helyszínen tervez a város útépítést.

A költségvetésből kitűnik, hogy az önkormányzat fejlesztési politikájával összhangban folytatja a város tudatos fejlesztését.
Új rendeletet alkotott és fogadott el a grémium a szociális támogatásokra vonatkozóan. Ennek szükségességét az indokolta, hogy március 1-től életbe lép az új Szociális Törvény, amely elsősorban a támogatási rendszer átláthatósága érdekében jelentős változásokat tartalmaz, és amely következtében a helyi szociális támogatások rendszerét át kellett alakítani. Új elemként jelenik meg a települési támogatás, amelynek lényege, hogy a kötelező segélyek körén kívül további ellátások nyújtásáról és a jogosultsági feltételekről az önkormányzat szabadon dönthet. Az új helyi rendelet meghatározta a települési támogatás formáit, azok feltételeit is.

Változtak a közgyűlés és a polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatai. A párhuzamosságok elkerülése és a hatékonyság növelése érdekében egyes feladatok a jövőben átkerülnek az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokhoz.
A hivatal szervezeti felépítése is változik, öt iroda jön létre: hatósági, városstratégiai, mérnöki, humán-szolgáltatási valamint szervezési és jogi iroda. Az irodák keretében működnek majd a különböző osztályok.
Az új társadalmi igényeknek megfelelően a hivatalban létrejön egy ügyfélszolgálati iroda, ahol az ügyfelek közvetlen általános tájékoztatást kaphatnak az ügyintézésről.

kozgyules1

„A kecskeméti növekedési zónában a jármű- és gépipari, valamint az agrár kis- és közepes beszállító vállalatok K+F+I kapacitásának fejlesztése a Kecskeméti Főiskola tudásbázisán” címmel nyújtott be pályázatot az önkormányzat konzorciumi tagként a Kecskeméti Főiskolával, mint konzorciumvezetővel, az AIPA Alföldi Iparfejlesztési Kft.-vel és a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvánnyal együtt. Az 574 millió forintos összköltségű projekt három, a kecskeméti térségre jellemző kutatási irányban tervez olyan fejlesztéseket, amelyekkel lehetővé válik az egész térség gazdasági együttműködésének fejlesztése. A három kutatási terület: jármű- és gépipari anyagok és technológiák kutatása, fejlesztése, ipari automatizálás, méréstechnika és optimalizálás, élelmiszer-előállítás, kertészet, élelmiszer-feldolgozás. A közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, hogy a pályázat sikere esetén a támogatási szerződést és a konzorciumi megállapodást aláírja.

kozgyules3
Ötödik alkalommal indítja útjára idén az önkormányzat a Városi Támogatási Programot, amely éves szinten 95,5 millió forint előirányzatot biztosít. Az elbírálásnál elsődleges szempont, hogy a civil szervezetek által ellátott feladatok élvezzenek elsőbbséget. Az idei pályázatok benyújtásának határideje 2015. március 31. Pályázni oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, ifjúsági, sport és szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos, idősügyi, környezetvédelmi, mezőgazdasági és műemlékvédelmi programokra lehet.
Megpályázza Kecskemét önkormányzata a 2016-os Európa Ifjúsági Fővárosa címet. A pályázatot február 28-ig kell benyúújtani, amely egy minőségi koncepciót tartalmaz a város 2018-ra tervezett programjairól. A zsűri április végéig dönt arról, hogy mely városok kerülnek a döntőbe, majd novemberben nevezik meg a győztest.
A címmel anyagi támogatás nem jár, de az Európa Tanács és az Európai Unió által kiírt pályázatok megnyílnak a nyertes város előtt, a cím birtoklása pedig előnyt jelent a pályázatok elbírálásánál. A megtisztelő cím lehetőséget teremt arra, hogy a nyertes város bemutassa az ifjúsággal kapcsolatos társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életét. Az Európa Ifjúsági Fővárosa cím jelentős település- és térségmarketing potenciállal rendelkezik.

kozgules
2015-ben egyébként Kolozsvár a cím birtokosa, jövőre az azerbajdzsáni Ganja, 2017-ben pedig Várna lesz Európa Ifjúsági Fővárosa.
Idén is részt vesz az önkormányzat a „Környezetvédelem Jeles Napjai” rendezvénysorozatban, amelyen belül a Föld Napi Játszóházat, a középiskolások környezet- és természetvédelmi vetélkedőjét és a Környezetvédelmi Világnapot finanszírozza. A három esemény összesen 900 ezer forintból valósul meg.

kozgyules
Június 24-29 között rendezik meg Hollandiában, Alkmaar városban a 49. Nemzetközi Gyermek Játékokat, amelyre Kecskemét is meghívást kapott. A képviselő-testület úgy döntött, hogy három sportágban – leány röplabda, fiú labdarúgás és fiú strandröplabda – összesen 18 fő vehet részt a kecskeméti delegációban.

kozgyules1
Mintegy 245 millió forint uniós és hazai támogatást nyert az önkormányzat a „Kecskemét Megyei Jogú Város hulladékgazdálkodásának fejlesztése eszközbeszerzéssel” című pályázatával. A projekt teljes költsége nettó 257,9 millió forint, ehhez a szükséges önrész mintegy 12,9 millió forint. A pályázatban 3 darab kéttengelyes, 16 köbméteres, tömörítő lapos hulladékgyűjtő jármű, 2 darab 30 köbméteres multi liftes konténer és 1 rakodógép beszerzése történik meg. A házi komposztálás fejlesztése érdekében 4000 darab házi komposztáló edényt vásárol az önkormányzat. Járatoptimalizálás is történik, ami a gyakorlatban a hulladékgyűjtő gépjárművek hatékony útvonaltervezését kiszolgáló szoftveres fejlesztést jelenti. A gépjárműveket, munkagépeket és gyűjtőedényeket a Városgazdasági Kft. üzemelteti majd, és az informatikai rendszer is a cég üzemeltetésébe kerül.

kozgyules2

 

 

kecskemet.hu

Kapcsolódó képek