Lezárult a 2014-es Év orvosa pályázat közönségjelölési időszaka![]() Az internetes közönségszavazás 2015. március 6-20. között zajlik! A tavaly ősszel immár nyolcadik alkalommal meghirdetett nemes versengésre összesen 212 darab, az orvosok emberségét, nagyszerű teljesítményét, illetve példaértékű orvos-beteg kapcsolatokat bemutató történet érkezett, amellyel idén 123 orvos került a jelöltek közé. „Örvendetes, hogy az Astellas-díjra jelöltek között évről-évre egyre több kiváló háziorvost ismerhetünk meg. Munkájuk, az egészségügyi rendszerben betöltött szerepük így e pályázat keretein belül is méltó figyelmet kap” – nyilatkozta a zárás kapcsán Dr. Markovich György, a díjalapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója. A 2014-es Év orvosa pályázat lehetővé tette, hogy a páciensek saját történetük megírásával és beküldésével ne csak saját orvosukat, hanem egy-egy kezelés során megismert, elismerésre méltó komplett osztály teljes kollektíváját is felterjesszék. A példaértékű csoportos teljesítmények elismerésére tavaly ősszel alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjra már az első meghirdetést követően 33 jelölés érkezett. A felterjesztett osztályok, részlegek kiválóságát valamennyi esetben a betegek által írt, a megélt tapasztalatokat életszerűen, olykor rendkívül meghatóan bemutató történetek sora tette még hitelesebbé. A beérkezett jelölések feldolgozása jelenleg is zajlik. Az egyéni jelöltek listája a felterjesztettektől érkező jóváhagyások függvényében folyamatosan bővül. Megtekinthető: ITT
2014-es jelöltek Astellas-közönségdíjra jelölt orvosok – Bács-Kiskun Megyei Kórház
Astellas-közönségdíjra jelölt csoportok – Bács-Kiskun Megyei Kórház
A jelölteket és betegtörténeteket ITT olvashatják. A csoportokat felterjesztő történetek és a csoportok bemutatása a pályázat weboldalán tekinthető meg: ITT . Míg az egyéni jelölések esetében az idei legjobbakról először a korábbi években Astellas-közönségdíjat elnyert orvosokból álló zsűri értékelése, majd azt követően hagyományosan az internetes közönségszavazás (2015. március 6-20.) dönt majd, a De Châtel Rudolf-emlékdíjra felterjesztett csoportok rangsorát a díj alapítói határozzák meg. A pályázattal kapcsolatos további aktuális információk a www.astellasdij.hu/evorvosa, és a https://www.facebook.com/astellas.azevorvosa internetes oldalakon érhetők el.
|
menu