23 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre Kecskeméten![]() 23 milliárd forint úgynevezett dedikált forrással rendelkezik Kecskemét a 2014 és 2020 közé eső Európai Uniós gazdasági ciklusban – erről Szemereyné Pataki Klaudia beszélt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének konferenciáján. A polgármester asszony elmondta, ezt az összeget a térség gazdasági fejlődésének elősegítésére különítették el. Kecskeméten egyébként a polgármester szerint nem csak autóipari szegmens, hanem gépipar és az élelmiszeripar is jelentős fejlődésnek indult. A cél most az, hogy a beszállítói szektorban is minél több helyi kis- és középvállalkozás jusson szerephez. A legnagyobb vállalkozói érdekvédelmi szervezet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Kecskeméten rendezett kétnapos konferenciát, amelyre Szemereyné Pataki Kaludia is meghívást kapott. A polgármester üdvözlőbeszédében emlékeztette a jelenlévőket, hogy Kecskeméten 2 helyett 1,6 százalék az iparűzési adó, így 2007 óta mintegy hatmilliárd forinttal fizettek be kevesebb adót a vállalkozások. „A serpenyő másik oldalában azt látjuk, hogy több mint 300 milliárd forint értékű beruházás valósult meg Kecskeméten, több mint hatezer új munkahely jött létre” – mutatott rá. 23 milliárd forint – ennyi pénz áll a Kecskeméti önkormányzat rendelkezésére a 2014 és 2020 közé eső gazdasági ciklusban. Ez az összeg a Területfejlesztési Operatív Program keretében lett elkülönítve a térség gazdasági fejlesztésének elősegítésére. „Éppen tegnap tárgyaltunk a Gazdasági Minisztériumban a Területfejlesztési Operatív Program feladatairól és lehetőségeiről. Törekszünk arra, hogy olyan projekteket alakítsunk ki, amelyekre valóban szükség van” – mondta a polgármester. A polgármester kétnapos konferencia első napján elmondta, Kecskeméten nem csak az autóipari szegmens, hanem a gépipar és az élelmiszeripar is jelentős fejlődésnek indult. A város célja most az, hogy a beszállítói szektorban is minél több helyi kis- és középvállalkozás jusson szerephez.
Kapcsolódó képek
|
menu