menu

  • 2015.04.03.

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Április 2-án, csütörtökön ünnepelték a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 20. születésnapját.

Letettük az alapokat – így summázta az eltelt két évtizedet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azon a csütörtöki rendezvényen, ahol mintegy háromszázan: a megye, a hatóságok, a különböző szervek és vállalkozások vezetői, a kamara partnerei, valamint munkatársai voltak jelen, hogy megünnepeljék a 20. születésnapot.

Az erős összefogás az egyik legfőbb eredménye az eltelt 20 évnek – emelete ki Gaál József ünnepi köszöntőjében. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a megkezdett úton szeretnének tovább haladni. A 23 területi kamara közül a Bács megyei dobogós; ezt igazolja valamennyi számadat, ami egyebek között a tagok létszámából, a bevételekből, a szakképzés és a mesterképzés volumenéből is kimutatható – hangzott el a kamara alapításának 20. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepen.

„Az egyik fő célkitűzés a következő hét év pályázati forrásaihoz kötődik. A települési és megyei önkormányzattal, a kormányhivatal szakértőivel azon dolgozunk, hogy ezeknek a forrásoknak minél nagyobb része, és a kormányzati kommunikációból hallható 60 százalékot is elérje az a rész, ami a vállalkozások, a gazdaság fejlesztésére fordítódik” – emelte ki Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A kamarák, és a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások a gazdaság motorjai. Abban érdekelt az ország, hogy ezek a cégek fejlődni tudjanak, ők is beszállítók legyenek, és olyan készterméket tudjanak előállítani, ami megállja a helyét a világpiacon – erről már Kovács Ernő kormánymegbízott beszélt.

„Az a repülőgép, amivel mi haladunk, és 10 millióan ülünk rajta, a kormány úgy döntött, hogy nem hitelből akarja tankolni ezt a repülőgépet, hogy egyre magasabbra emelkedjünk, és előre is haladjunk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig mindegyik vállalkozás sikeres legyen, fejlődőképes legyen, és meg tudjon felelni a mai kor követelményeinek” – fogalmazott a kormánymegbízott.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyik legrangosabb kitüntetését, az emlékplakettet Pintye László, a kamara ipari tagozati alelnöke vehette át az országos vezetés elöljáróitól. Az elnöki aranyérmet pedig a 2006 óta a Bács megyei kamara titkáraként dolgozó Sipos Zsolt, valamint Tormási Attila vállalkozó érdemelte ki.

Kamarai oklevelet és emlékérmet az alapításban vállalt szerepükért többen is kaptak. A folyamatos támogató együttműködést szintén honorálta a köztestület. Többek között a Kecskeméti Televízió ügyvezető-főszerkesztője, Eckhardt Balázs és Varga Mónika szerkesztő-műsorvezető is átvehette az emlékérmet Gaál József elnöktől, valamint Sipos Zsolt titkártól.

Fotó: Komlós József

Fotó: Komlós József

Fotó: Komlós József

Fotó: Komlós József

forrás: KTV

Kapcsolódó képek