menu

  • 2015.04.22.

Népes és erős mezőnyök Kecskeméten

Nyolcvan fölötti versenyzői létszám várható a férfi és a női mezőnyben is a jövő heti, kecskeméti öttusa világkupaversenyen.

A szerdai, budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a világranglista első ötven helyezettje közül 24, illetve 27 jelezte eddig a részvételét. Ott lesz többek között a 2012-ben világbajnok orosz Alekszandr Leszun és a londoni olimpia cseh győztese, David Svoboda, valamint a vb-címvédő brit Samantha Murray és a Pekingben ötkarikás aranyérmes német Lena Schöneborn.

A magyar színeket 12-12 öttusázó képviseli, a felnőtt élversenyzők mellett a legjobb utánpótláskorúak is bizonyítási, s egyben tesztelési lehetőséget kapnak. Az egyedüli hazai hiányzó Tibolya Péter lesz, akinek februári műtétje óta még nem jött teljesen rendbe a lába. Vele kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány – kérdésre válaszolva – közölte, hogy a június-július fordulóján esedékes berlini világbajnokságon így nem tud indulni, de az augusztusi, angliai Európa-bajnokságon esetleg már szerephez juthat.

A szakvezető emlékeztetett rá, hogy a kecskeméti lesz az idei negyedik vk-forduló, s a sorozat első két állomásán “bizonytalan egészségügyi körülmények között” vett részt a magyar csapat. Mint mondta, emiatt nem is születtek meg a várt eredmények, legutóbb, Rómában azonban már számottevő sikereknek lehetett örülni. Másfél hete Földházi Zsófia és Kasza Róbert ezüstérmet nyert, Marosi Ádám pedig egy másodperccel maradt le a harmadik helyről.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Kasza hasonló folytatásban bízik.
“Éppen edzésről jövök, hullafáradt vagyok, de ez így természetes. Bízom benne, hogy a kecskeméti versenyre fejben és fizikálisan is rendben leszek, és jó eredményt érek el” – mondta.

Jövő csütörtökön és pénteken a női és férfi selejtezőt, a hétvégén pedig a két döntőt rendezik. Május 4-én, hétfőn a vegyesváltóval zárul a verseny.

Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy egyetlen 1000 forintos jeggyel valamennyi versenynapot végig lehet követni, majd hozzátette, a körülmények a sportolók mellett a nézőknek is kedveznek, mivel az egyes helyszínek sétatávolságra vannak egymástól.

Szilvásy Zsuzsanna, a kecskeméti SOS Gyermekfalu képviselője azt emelte ki, hogy a jegybevétellel az öttusaszövetség a gyermekfalvakat támogatja.

A vk vívóversenyeit a Messzi István Sportcsarnokban, az úszást a sportuszodában, a lovaglást és a lövészetekkel kombinált futást pedig a Benkó Zoltán Szabadidő Központban rendezik majd meg.

A vk-sorozat júniusi, minszki döntőjébe az egyes állomásokon elért eredmények alapján lehet bejutni, az ottani két első helyezett pedig olimpiai kvótát szerez.

ottusa plakat

A versenyre  jegyek kaphatók a Kecskeméti Fürdő jegypénztárában (Kecskemét, Csabay Géza krt. 5.), illetve a Tourinform Irodában a Kossuth tér 1. szám alatt.

A jegyek érvényesek valamennyi versenyhelyszínen 2015. 04. 30 – 2015. 05. 04. között.

14 éves kor alatt a belépés ingyenes!

 

MTI/keszin.hu

Kapcsolódó képek