menu

  • 2015.04.28.

Beszámoló a pénteki Éjszakai Forgatagról

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében 2015. április 24-én került megrendezésre a soron következő Éjszakai Forgatag és Táncház.

A minden hónapban megrendezésre kerülő programsorozatot ezúttal is hatalmas érdeklődés kísérte.

17 órától a Rév munkatársaival Anyák Napi ajándékot készítettek a gyerekek.

17 óra 30 perctől kezdetét vette a Táncház, ahol a talpalávalóról a Hegedűs Együttes, a tánclépésekről pedig Trencsényi – Csiha Tímea és Csuma Sándor gondoskodott.

Az est további részében Szalai Katalin versmondásával megemlékeztek a Költészet Napjáról, megismerkedtek a 15 éves Képről Képre Animációs Műhellyel, valamint bemutatkoztak a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány munkatársai és négylábúik.

Az előadásokat követően csocsó, darts és asztalitenisz sportágakban mérték össze tudásukat a sportolni vágyók.

A szervezők szeretettel várnak minden sportolni, kikapcsolódni, szórakozni vágyó gyermeket és felnőttet a Májusi Éjszakai Forgatagra és Táncházra, melynek időpontja 2015. május 29.

Eredmények:

Darts – gyermek:
1. Barcsay Valter
2. Gál Imre
3. Marsó Imre

Darts – felnőtt:
1.Labancz Balázs
2. Szuda bence
3. Forró Tamás

Csocsó:
1. ifj. Sere Tibor – Labancz Balázs
2. Barna Dávid – Lázár Ágnes
3. Solymosi Gábor – Nyúl Krisztián

Asztalitenisz – kezdő lány csoport:
1. Barcsay Valter
2. Somos Anna
3. Gerhák Petra

Asztalitenisz – kezdő fiú csoport:
1. Szabó Gergő
2. Tekes Mátyás
3. Huszka Péter

Asztalitenisz – Haladó csoport:
1. Szabó petra
2. Kiss Kevin
3. Solymosi Gábor

Asztalitenisz – amatőr csoport:
1. Földi Márk
2. Nagy Bence
3. Nagy Tamás

Asztalitenisz – felnőtt csoport:
1. Dudás Sándor
2. Hatvai József
3. Reinhard Dániel

 

ejszakai forgatagejszakaiejsz forgejsz for

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Kapcsolódó képek