menu

  • 2015.05.15.

Összehangolt akció Jakabszállás térségében

Az akció célja többek között a közlekedés biztonságának növelése, a kereskedelmi és vendéglátó egységek ellenőrzése, valamint a vendégmunkások szociális körülményeinek és a gyermekek iskolalátogatásának ellenőrzése volt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2015. május 13-án fokozott ellenőrzést tartottak Jakabszállás térségében, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Az akcióban 15 rendőr – köztük a Készenléti Rendőrség egyenruhásai -, 2 természetvédelmi őr, 2 mezőőr és 5 önkormányzati munkatárs vett részt.

Az ellenőrzés többek között a bűncselekmények és szabálysértések megelőzésére, megszakítására, felderítésére, a közlekedés biztonságának növelésére, az ittas gépjárművezetők kiszűrésére, valamint a hulladék megfelelő tárolásának ellenőrzésére terjedt ki.

A bűnmegelőzési szakemberek a Családsegítő Szolgálat munkatársaival közösen kiemelt hangsúlyt fektettek a külföldi vendégmunkások szociális körülményeinek és gyermekeik iskolalátogatásának az ellenőrzésére is.

Az egyenruhások a kereskedelmi és vendéglátó egységek ellenőrzése során tájékoztatták az ott dolgozókat a jogsértések bekövetkezése esetén teendő intézkedésekről.

Az intézkedő rendőrök és a társszervek munkatársai 22 szabályszegővel szemben kezdeményeztek szabálysértési, közigazgatási, illetve büntetőeljárást.

 

police.hu

Kapcsolódó képek