menu

  • 2015.06.17.

Megváltozott a Kecskeméti Járási Hivatal ügyfélfogadása

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közleménye szerint a Kecskeméti Járási Hivatal szervezeti egységeinek ügyfélfogadási ideje június 8-ától megváltozott.

A hivatal Széchenyi körút 12. szám alatti központjában működő hatósági, valamint építésügyi és örökségvédelmi osztályokon hétfőn, kedden és szerdán reggel nyolc órától délután negyed ötig fogadják a lakosságot.

A munkaügyi központ Klapka utcai épületében, a foglalkoztatási osztályon hétfőtől szerdáig 8 és 15 óra között tartanak nyitva. Péntekenként ezeken az osztályokon nincs ügyfélfogadás.

A Fecske utcai ingatlan-nyilvántartási, illetve földmérési és földügyi osztályokat hétfőtől szerdáig 8 órától 11 óra 30 percig, majd 13-tól 15 óráig, pénteken viszont csak 8-tól 11 óra 30 percig lehet felkeresni.

Az említett valamennyi szervezeti egységében bevezették a csütörtöki, 8-tól 18 óráig tartó, hosszított ügyfélfogadási időt.

 

Forrás: KTV

Kapcsolódó képek