menu

  • 2015.06.30.

22 új kamera vigyázza a rendet városunkban

Az önkormányzat által csaknem 10 évvel ezelőtt megalapított Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány a negyedik fejlesztési ütem keretében 22 kamera műszaki átadását tartotta a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.

Dr. Szabó József a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, nagy szükség van a kamera hálózat folyamatos fejlesztésére.

Négy évvel ezelőtt éppen a Kecskeméti Televízió kamerái előtt történt közlekedési baleset, amit a térfigyelő kamerákat irányító központból vettünk filmre. Mire telefonon bejelentették volna az esetet, a rendőr már úton volt. Eddig több mint 40 térfigyelő kamera működött a városban a kamerák száma az utóbbi években folyamatosan nőtt. Ma az önkormányzat által csaknem 10 évvel ezelőtt megalapított Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány a negyedik fejlesztési ütem keretében 22 kamera műszaki átadását tartotta a Kecskeméti Rendőrkapitányságon. Dr. Szabó József a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, nagy szükség van a kamera hálózat folyamatos fejlesztésére, hiszen Kecskemét egyrészt gazdasági sikerei miatt egy gazdag és erős város lett, ami vonzza a bűnözőket, másrészt Bács- Kiskun Megyére komoly migrációs nyomás helyeződik, ami szintén veszélyezteti a városban élők nyugalmát.

terfigyelo1

Kecskemét, mint ennek a megyének a központja különösen érzékeny ezekre a folyamatokra. Azt gondolom, hogy aki nyitott szemmel jár a világban és látja, hogy milyen kihívások, milyen közbiztonsággal kapcsolatos kihívásokkal kell a városok vezetőinek szembe nézniük, az megérti, hogy előre kell gondolkodni. Kecskemét önkormányzata évekkel előre gondolkodik és megpróbál előre menni ebben a témában. Próbál olyan infrastruktúrát olyan technikai és műszaki környeztet kialakítani a városban, amellyel ezt a helyzetet kezelni és javítani lehet- mondta el Dr. Szabó József a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke

A most már 67 darabosra nőtt térfigyelő kamera hálózat főleg a bűnmegelőzésben jelent nagy segítséget, hiszen Kecskeméten ezek hatására jelentősen csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. Minderről Kerti István a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője beszélt a sajtótájékoztató utáni bemutatón ahol a meghívott vendégek láthatták működés közben a város kamerahálózatát.

terfigyelo

Örömmel mondhatom el, hogy azokon a helyeken ahol kamerák vannak csökkentek a bűncselekmények elkövetésének száma, másrészt a kamerák felvételeit sok esetben el tudjuk használni más helyeken elkövetett bűncselekmények elkövetésének felderítésére- nyilatkozta Kerti István a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője.

A sajtótájékoztatón Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony megköszönte a közalapítvány munkáját és reményét fejezte ki, hogy az eddigi szoros együttműködés a jövőben még biztonságosabbá teheti majd városunkat.

Ezután egy bejelentés következett. Csaknem 40 millió forintos önkormányzati támogatásból épülhet ki az év végére egy intelligens rendszám felismerő rendszer a városban ami Kecskemét összes bekötő útját, sőt a külterületeket is figyelni tudja majd- erről beszélt a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke. Mint mondta, a helyszíni felmérés befejeződött, technikai akadálya nincs a rendszer kiépítésének, ami felismeri és összeveti az autók rendszámát a bűnügyi nyilvántartással, így azonnal kiszűrhetők többek között a lopott, vagy más bűncselekmény miatt körözött autók.

 

KTV

(Fotók: Szemereyné Pataki Klaudia Facebook oldala)

Kapcsolódó képek