menu

  • 2016.01.21.

Öt éves a Kecskemét Kártya

Egyre több elfogadóhelyen, egyre több kedvezmény

Újdonsággal nyitott idén a népszerű Kecskemét Kártya-program, a kedvezményt biztosító plasztik felületén immár a lejárat dátuma fog szerepelni. Maga az eszköz továbbra is sikeres mind a vásárlók, mind az elfogadóhelyek körében, használóját a minimális kártyadíj befektetésével komoly megtakarításokhoz segíti.

212 elfogadóhelyen közel 17 ezer fogyasztó használja ma már az idén ötéves Kecskemét Kártyát. Újdonság a rendszerben, hogy amíg korábban a kiváltás dátumától számítva egy évig tartott az érvényessége, 2016.01.05-től már a lejárat dátuma szerepel.

A kártya továbbra is széles és egyre szélesebb körben fedi le a vásárlási lehetőségeket és szolgáltatók kínálatát Kecskeméten.

A mindössze kétezer forintos éves díj befizetése ellenében – megújításkor már csak 1500 forint – akár 20-30 százalékos kedvezmény is realizálható.

A Kecskemét Kártya 2011-es megvalósításáról Kecskemét képviselő-testülete 2010. szeptember 16-én döntött, miután az iparkamara és vállalkozók szövetsége tagjai körében, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. pedig a lakosságnál végzett igényfelmérést. A kutatás eredményei alátámasztották a városvezetői jól döntöttek a kártya bevezetésével. A rendszer bevezetésével és üzemeltetésével a Kecskeméti Városfejlesztő Kft-t bízta meg, amely azóta is koordinálja a kártyával kapcsolatos feladatokat.

Mi a Kecskemét Kártya?
Egy névre szóló intelligens kártya, amely integrált áramkört – azaz processzort – és memóriát is tartalmaz. Egyszerre képes személyi adatok és egyedi alkalmazások biztonságos tárolására, de akár pontgyűjtő rendszerek kezelésére, adattárolására, illetve egy-egy szolgáltató, kereskedelmi egység forgalmi adatainak mérésére is.

Lakossági előnyök
Az önkormányzat által kibocsátott Kecskemét Kártya az itt élők kényelmét szolgálja, ösztönzi a kereskedelmet, növeli az életminőséget. A lakosság szempontjából azért előnyös, mert akár 20-30 százalékos kedvezményre is feljogosít, ami jelentős megtakarítást eredményez.

A kedvezmények jellemző területei, a húzószolgáltatások: sport, Kecskeméti Fürdő, múzeumok, színházak, kulturális rendezvények, könyvtárak – tehát a közintézmények nagy általánosságban – de ebbe a sorba illeszkedik a parkolás, helyi tömegközlekedés is. A rendszerhez természetesen szép számmal csatlakoztak a kereskedők és szolgáltatók is az autókereskedőktől a szépségápoláson, ruházati, gyógyszer-, virág- könyv- és például borkereskedőkön, a wellness, kulturális és építőipari szolgáltatókon keresztül a legszélesebb termék- és szolgáltatási spektrumban.

Továbbra is legnépszerűbbek között találjuk például a parkolás, a Kecskeméti Fürdő, a mozi és színház, közösségi közlekedés bérlet Kecskemét Kártya által biztosított kedvezményét.
Sokan élnek ezekkel a lehetőségekkel.

Szolgáltatói, kereskedői előnyök
A Kecskemét Kártya a szolgáltatóknak, kereskedőknek komoly reklámlehetőséget biztosít, amely forgalomnövekedést generál.

Ki jogosult a kártyára, és hol igényelheti?
Kecskeméti lakóhellyel rendelkező, illetve kecskeméti székhelyű, telephelyű munkáltatónál munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, kecskeméti lakóhellyel nem rendelkező természetes személy, valamint kecskeméti köznevelési intézményben tanuló, hallgatói jogviszonyban álló természetes személy, aki a Kecskemét Kártya kiállítására és átvételére vonatkozó igényét – 14. életévét be nem töltött igénylő esetében törvényes képviselője útján bejelenti.

Az igénylésre személyesen a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyfélszolgálatán (Kecskemét, Csányi János krt. 14. – KIK-FOR irodaház, nyitva tartási idő a honlapon), vagy csütörtöki napokon a Kecskeméti Fürdőben, illetve a Kecskemét Kártya weboldalán van lehetőség (www.kecskemet-kartya.hu).

 

forrás: hiros.hu

 

(Szerkesztőségünk is Kecskemét Kártya elfogadóhely.  Kecskeméti Szuperinfó)

 

Kapcsolódó képek