menu

  • 2016.03.01.

Diplomát kaptak Magyarország első duális főiskolai hallgatói

Az országban először kaptak diplomát duális hallgatók a Kecskeméti Főiskolán

Az országban először kaptak diplomát duális hallgatók a Kecskeméti Főiskolán

Ez az esemény a felsőoktatás és a magánszféra együttműködése szempontjából igazi mérföldkő – hangsúlyozta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén, ahol átvették diplomáikat azok a duális hallgatók is, akik először végeztek az országban, ebben a képzéstípusban. A főiskola, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. együttműködésével 2012-ben elindított felsőoktatási duális képzés mintát szolgáltatott a képzéstípus országos bevezetéséhez.

A magyar felsőoktatásban elsőként indította el a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara a két partnercéggel együttműködésben járműmérnöki alapszakon a gyakorlatorientált (duális típusú) képzést. A képzés célja a hosszú távú kötődés megalapozása a vállalathoz és termékeihez, valamint egy biztonságosan tervezhető életpálya és karriermodell létrehozása volt. A gyakorlati időszakok során a partnercégek az iparvállalat által igényelt készségeket és képességeket is beillesztették a mérnökképzésbe (csapatmunkában történő együttműködés, kommunikációs és prezentációs készség fejlesztése, tulajdonosi szemlélet, kreativitás és újítás). A hallgatók a 3,5 év során változatos, de egyben nagyon intenzív, gyakorlatorientált tantervet teljesítettek.

Dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora beszédében hangsúlyozta, 2012-ben a főiskola kísérletnek tekintette a képzéstípus bevezetését, de ahogyan fogalmazott: „…örömmel mondhatjuk, hogy a kísérlet nem egyszerűen sikeres volt, hanem azóta országosan ismert és elismert, példaértékű képzési modellé vált. És hogy ez így történt, az legalább annyira a végzős duális hallgatók, mint amennyire az érintett vállalatok és a főiskola érdeme.”

2012 szeptemberében a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél 14, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél pedig 11 duális járműmérnök hallgató kezdte meg tanulmányait. Jelenleg a Kecskeméti Főiskolán mintegy 30 partnercéggel együttműködve közel 200 duális hallgató tanul. A járműmérnöki alapszak mellett a gépészmérnöki, a műszaki menedzser, az anyagmérnöki, a mérnökinformatikus, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a kertészmérnöki alapszakok is elérhetők duális formában. A képzést indító partnercégek a választható szakokat is bővítve 2012 óta minden évben felvételt hirdettek. A végzős hallgatókon kívül a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél is további 24 duális hallgató tanul.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a rendezvényen örömét fejezte ki, hogy a Kecskeméti Főiskola stratégiai rektorhelyetteseként 2012-ben maga is aktív szerepet vállalt abban, hogy a főiskola 2012-ben az országban elsőként elindíthatta a duális képzést. Az államtitkár a diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésen kifejtette: „A duális képzés »kecskeméti modelljének« tapasztalatai alapján a 2015/16-os tanévtől kezdve megtörtént az országos intézményesítés, így tavaly szeptembertől 19 felsőoktatási intézmény és közel 200 partnerszervezet együttműködésével, 440 duális hallgatóval indult útjára a duális felsőoktatási képzés Magyarországon. A felsőoktatási intézmények több mint 500 további vállalattal és egyéb szervezettel kötöttek eddig együttműködési megállapodást, így a 2016/2017-es tanévtől összesen mintegy 2600 képzési helyet hirdettek meg a jelentkezőknek azért, hogy a hallgatók gyakorlati tanulmányait erősítsék, ezzel segítve a fiatalok munkaerőpiaci esélyeit.”

Az első duális hallgatók közül 17-en vehették át diplomájukat a diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésen. A cégek képviseletében Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója és Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntötték a végzősöket.
Bíró Attila a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója úgy véli, hogy a mérnök és kvalifikált munkaerő-utánpótlásra a duális képzés jó megoldásnak bizonyul. „A Knorr-Bremse olyan technológiai és műszaki tudást kínál, mely egyedülálló értéket képvisel és minden duális képzésben részt vevő hallgató számára piacképes tudást biztosít. Elégedettek vagyunk a diákokkal és örömmel látjuk, hogy ez a befektetés hosszútávon kompenzálja a munkaerőpiac kihívásait, valamint példaértékű tud lenni más hazai vállalatok számára is.
Vállalatunk életében hatalmas mérföldkő volt a duális képzés néhány évvel ezelőtti megtervezése és a főiskolán való bevezetése. Külön öröm számunkra, hogy az említett hallgatók közül öten februártól már a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. csapatának jól képzett szakembergárdáját erősítik” – nyilatkozta Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.
A diploma átvételével a duális hallgatók munkaszerződése lejárt, így mindkét fél – a frissdiplomások és a cégek is – mérlegelhették a továbbiakat. A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél hat végzős a vállalat kutatási és fejlesztési központjában, egy végzős pedig beszállító-fejlesztési projektekben kapott állásajánlatot, ezzel együtt a hallgatók több mint fele a cég támogatásával mesterképzésben folytatja tanulmányait.

Duális főiskolai diplomaosztó Kecskemét 20160227

A duális képzésről
Az alapképzés egy speciális formája a duális képzés, amelynek fő jellemzője, hogy a főiskolával együttműködő cégek – nem titkoltan a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében – részt vállalnak az oktatásból. A duális hallgatók a főiskolai alapképzéssel párhuzamosan az adott cég képzési programját is elvégzik, így közvetlen vállalati gyakorlati tapasztalatra tesznek szert. A szorgalmi időszakban a duális hallgatók, hasonlóan a nappali tagozatra járó nem duális társaikhoz a főiskola követelményeit teljesítik, majd mind az őszi, mind a tavaszi szemesztert követően a vállalati gyakorlat következik. A cégek hallgatói munkaszerződés alapján végig a tanulmányi idő alatt havi juttatást adnak a hallgatóknak. A végzést követően az esetleges továbbfoglalkoztatás a cégek és a hallgatók megállapodásán alapul.

Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
A Knorr-Bremse konszern a vasúti és haszongépjárművek számára készült fékrendszerek vezető gyártója, melynek éves árbevétele csaknem 6 milliárd euró (2015). Több mint 100 országban, közel 25,000 alkalmazottja fejleszt, gyárt fék-, ajtó- és-hajtóművezérlő, valamint üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, HVAC és vezető asszisztens rendszereket illetve torziós lengéscsillapítókat és a hajtáslánc rendszerek területére vonatkozó megoldásokat, vevőit ezen termékekkel szolgálja ki.
Mint technológiai vezető a vállalat már több mint 110 éve járul hozzá termékeivel jelentős mértékben a közúti és vasúti biztonsághoz az utakon. Világszerte több mint egy milliárd ember bízza magát a Knorr-Bremse rendszereire nap, mint nap.
A kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. a vállalatcsoport haszonjármű üzletágának stratégiai fontosságú gyártó- és fejlesztő bázisa, a kelet-közép-európai értékesítés központja. A tavaly új vezetőt kapott vállalat árbevétele 2015-ben 37 milliárd HUF, jelenleg 900 főt foglalkoztat Kecskeméten és Budapesten.

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Magyarország legvonzóbb munkaadója*,2012 márciusában nyitotta meg gyárát; és mára már Magyarország meghatározó befektetője és munkaadója lett.
Az első Magyarországon is gyártott termék a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Külön büszkeség, hogy ez utóbbi két típust kizárólag itt Magyarországon gyártják az egész világ – több mint 180 ország – részére.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel 4.000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet, valamint 32 hazai székhelyű beszállítóval dolgozik. A 2012-ben megnyitott üzemben a mai napig több mint 1 milliárd eurót fektetett be a cég.
*A Randstad Hungary felmérése alapján Magyarország legvonzóbb munkaadója 2015-ben.

Kapcsolódó képek