menu

  • 2016.04.13.

3. „Happy Hour”

Egyórás váltófutóverseny a KEFO Futócsapata címért

A Kecskeméti Főiskola hagyományteremtő szándékkal váltófutóversenyt rendez a duális képzésben résztvevő partnercégek, a három kari hallgatói csapat és a dolgozói csapat között, hogy megtalálja a főiskola legfelkészültebb, legkitartóbb, legelszántabb és legjobban taktikázó futócsapatát!

A rendezvény célja:  a rendszeres mozgás népszerűsítése a Kecskeméti Főiskola hallgatói és dolgozói körében.

A rendezvény résztvevői
A versenyen formája: csapatverseny. A csapatok tagja lehet bárki – korra és nemre való tekintet nélkül – , aki az adott kar hallgatója illetve a főiskola dolgozója bármilyen munkakörben.

A szabályok
A csapatokat alkotó futók létszáma viszonylag kötetlen, hiszen 2 főtől 99 főig terjedhet! Egy futó többször is beszállhat, persze miután kipihente magát. Mindenki felkészültsége szerint vállalhat akár egy vagy több kört, ha csapatának taktikája úgy kívánja. A taktikát, a futók sorrendjét a négy csapatkapitány határozza meg. Minden csapatnak lesz saját stafétabotja, amit csak az előre kijelölt zónában adhat át a következő futónak. Az a csapat győz, amelyik egy óra alatt a legtöbb kört teljesíti, illetve kezdi meg. Körazonosság esetén az a csapat nyer, amelyik kevesebb futóból áll.
A győztes csapat felállítja a Kecskeméti Főiskola egyórás futócsúcsát és elnyeri a KEFO Futócsapata megtisztelő címet!

A verseny helyszíne:  a GAMF Kar főépülete mögött található 400 méteres futópálya.

A verseny időpontja: 2016. április 13. szerda 18:00 óra

A csapatokhoz csatlakozni lehet:

TFK – Orovecz Csaba – orovecz.csaba@hok.kefo.hu
GAMFK – Birkás László – birkas.laszlo@hok.kefo.hu
KFK – Malics Georgina Xénia – kicsihuszar95@gmail.com
Dolgozók – Sáfár Tamás – safar.tamas@rh.kefo.hu

DUÁLIS PARTNEREIK VENDÉGCSAPATAI:
STI Petőfi Nyomda
Andritz Kft.