Margaret Island a TEKA-ban![]() Viki, Bálint és Kristóf, három tehetséges fiatal bebizonyította, hogy a sikerhez néha az is elég, ha jó zenéket írnak. A Margaret Island zenekar szombaton, április 16-án Kecskeméten zenél a TEKA-ban. 20:00 Kapunyitás Helyszín: TEKA (Kecskemét, Rákóczi út 2.) Jegyár: 1000 Ft elővételben, 1500 Ft a koncert napján Kedvezményes jegyek elérhetőek március 23-ától a helyszínen nyitvatartási időben. Hétfőtől szerdáig 12-16 óra között, csütörtökön és pénteken 12:00 és éjfél között. A tábortüzek, baráti összejövetelek repertoárjától eljutottak odáig, hogy saját szerzeményeikkel mára a hazai könnyűzene meghatározó tényezőjévé váltak. 2016 első negyedévében az ország leghíresebb klubjaiban adnak – az előzetes regisztrációk alapján – teltházas koncerteket. Egy fecske nem csinál nyarat, de három már egészen bizonyosan: Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint két év alatt meghódították a hazai közönséget. Koncertjeik alkalmával további – tehetségüket már bizonyított – fiatal zenészekkel együtt lépnek fel. Viki népzenei képzettsége miatt adott volt, hogy folkos hangzást vegyítsék a pop zenével. Az olyan népzenei feldolgozásokkal, mint a „Csillagtalan” egyfajta missziót folytatnak a népdalok népszerűsítésében. Akusztikus folk-pop szerzeményeik kétségtelenül meleg fogadtatásra leltek itthon. „Eső” című daluk üstökösként robbant be a rádiók playlisjére, 2015 egyik legnagyobb slágere, és a mai napig is az egyik legtöbbet játszott dal. Első nagylemezük ‘’Egyszer Volt’’ címmel tavaly szeptemberben jelent meg a Gold Record gondozásában. A Margaret Island 2015 nyarán az egyik legnépszerűbb hazai fesztiválzenekaraként bejárta az országot, így a 2016-os év sem indulhatott másként. Szombathely, Pécs, Gyöngyös, Békéscsaba, Szekszárd, Szolnok, Budapest, Szeged, Veszprém, Tatabánya, Sopron, Győr, Szentgotthárd, Gyula, Eger, Kecskemét és Székesfehérvár legkedveltebb klubjaiban adnak koncerteket. A budapesti Akváriumban, Szegeden, Tatabányán, Győrben, Sopronban, Egerben, Kecskeméten és Székesfehérváron minden alkalommal a ’Lóci játszik’ kíséri előzenekarként a csapatot. A zenekar minden dala magán hordozza a lecsupaszított, akusztikus gyökerű megszólalás sajátosságait: kidolgozott, erőteljes gitárszólam, izgalmas szövegvilág, finom, de hangsúlyos zenei kiegészítések. Lóci zeneszerzőként részt vett a számtalan nemzetközi díjat nyert és magyar sikert elért ’Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan’ című film elkészítésében. A csapat első lemeze, a ’Hadd legyek arról híres’ 2015 tavaszán jelent meg a Cseh Tamás Program támogatásával. Kapcsolódó képek |
menu