Báránypirosító túra!![]() A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete május 21-én ingyenes kerékpáros kirándulást szervez a Kiskunsági Nemzeti Park részét képező Báránypirosító tanösvényhez. Hetényegyháza felé indulnak el, majd a kerekegyházi pihenő után Fülöpházára tekernek, ahonnan homokos földúton (3 km), a piros-sáv turista jelzésen érnek a Naprózsa Erdei Iskolához. Fülöpháza és Kerekegyháza térségének fő természeti értéke a szél felhalmozó munkája nyomán kialakult, részben kötött futóhomok felületek, ill. néhány szabadon mozgó futóhomok felszín. Az itteni növénytársulást száraz homokpusztai gyepek uralják borókás – nyaras erdőtársulásokkal. Agrártörténeti és tájképi szemponttól az itteni tanyavilág az egykori külterjes gazdálkodás hagyományait őrzi. A térség legnagyobb ökológiai problémája az állandósult vízhiány, melyet a kiszáradt szikes tavak jól példáznak. A Báránypirosító tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Változatosságára jellemző, hogy a homokbuckák, és a buckaközökben fellelhető homoki gyepek, illetve cserjés erdőfoltok mellett telepített erdők és kisebb-nagyobb tanyák, körülöttük megművelt földek jelzik a sok évszázados emberi jelenlétet. A túrával kapcsolatban bővebb információt ITT>> olvashatnak. Ez a túra is része idei túrasorozatuknak, amelynek végén értékes nyereményeket sorsolnak majd ki a legalább 4 alkalommal velük tekerők között. Többek között főnyereményüket, a. VT Veres Kft. által felajánlott kerékpárt is. De ezen kívül is még sok értékes nyereménnyel gazdagodhatnak rendszeres túrázóik. Évek óta támogatja aMagyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetét, a Szép Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, a Bringa Centrum, a FormaZona Sportközpont, és a Leves’M Levesbár. Idén csatlakozott felajánlókhoz a Hetényi Pincészet, illetve Baranyiné Balog Tünde, aki házi tejtermékekből, sajtokból álló csomagot állít össze a részükre. A Kecskeméti Kerékpárosklub 2016-os túrasorozat ITT>> érhető el. Érdemes minél többet világot látni velük, megismerni Kecskemét szűkebb és tágabb környezetét, és egy nagyon jó kis közösséget. Csevegő jókedv, nyugodt tempó, kellemes társaság, bárki számára könnyen teljesíthető kilométerek. Találkozó május 21-én, szombat reggel háromnegyed nyolckor a Főtéren, a nullkilométerkőnél!
Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete Kapcsolódó képek
|
menu