„A MOSOLYRA HANGOLÓK együttes II. születésnapját ünnepli”![]() 2014. május 30-án egy addig ismeretlen formáció szórakoztatta a gyerekeket Kecskemét város főterén. Ez az esemény volt a MOSOLYRA HANGOLÓK együttes első nyilvános fellépése. A kéttagú formáció idővel háromtagúra bővült, és több mint 200 alkalommal lépett közönség elé. Az elmúlt két esztendő alatt több mint harminc olyan dal született, melyekkel bejárták az országot. Legszívesebben kecskeméti mivoltuk miatt mégis Kecskeméten muzsikálnak. Szülinapjuk alkalmából 2016. június 10-én pénteken „reggeltől-estig” a Hírős Városban játszanak, természetesen azzal a céllal, hogy mosolyra hangolják azokat, akik hallják őket, mókáznak velük. Az együttes tagjai: FAZEKAS ISTVÁN – énekes gitáros, a mesék mestere és a sok okosság tudója, dal- és szövegálmodó GÖDÉNY ANIKÓ – csilingelő hangú énekes, a játékok művésze és a gyermeki gondolatok nagy ismerője VINCZE NORBERT – a dobok ura, mókás cajon játékos, követhetetlen kezű ritmuspörgető A koncertek időpontja és helyszínei: Három alkalommal csap a zenekar a húrok közé, mindannyiszor jótékony céllal, de más-más közönségnek. Időpont: 10.00 Időpont 14:45 Időpont: 16.00
Sok-sok mosollyal: Kapcsolódó képek |
menu