menu

  • 2016.07.12.

Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program Kecskeméten

Összefogás és új cselekvési program a megyeszékhely közbiztonságáért.

A városi bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében az Országos Polgárőr Szövetség és az Országos Rendőr-főkapitányság – a Belügyminisztérium, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, valamint az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. támogatásával – meghirdette a 2016-2017. évre a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot, amely a közbiztonság erősítését és a lakosság biztonságérzetének javítását szolgálja.

A Kecskeméti Rendőrkapitányságon került sor 2016. július 12-én 10 órakor a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége és a megyeszékhelyi kapitányság bűnmegelőzési programjának indítására. A tanácskozáson részt vett Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, Dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint a négy érintett polgárőr egyesület vezetője, Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet vezetője és Tarnóczy László r. ezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese.

A megbeszélésen a felek ünnepélyes keretek között aláírták a stratégiai megvalósulási tervet, amely a végrehajtás részleteit és a felek feladatait tartalmazza, illetve ismertették a stratégiát.

A résztvevők interaktív fórum keretében hozzászólásaikkal mozdították elő a még szorosabb együttműködést a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzat között, valamint egybehangzóan támogatták a program indulását.

A rendőrség számára a legfontosabb értékmérő az állampolgárok véleménye a közrendről, a közbiztonságról, amelyért minden stratégiai partnernek folyamatosan tennie kell. A program céljai közt szerepel, hogy a polgárőrség sajátos eszközeivel járuljon hozzá a kiegyensúlyozott közrend és közbiztonság fenntartásához, irányítsa a figyelmet a polgárőrökre, valamint szorosabb együttműködést segítsen elő az önkormányzati rendészetekkel. A közös szolgálatellátás során a hasznos prevenciós tanácsok átadása mellett alkalom nyílik a lakossággal való kapcsolattartásra, a polgárokkal való együttműködés fokozására, a bizalmi légkör megteremtésére.

 

police.hu

Kapcsolódó képek