menu

  • 2016.10.28.

Sportágválasztó díjátadás

A rendező Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége a VI. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó keretében legjobban mozgósító iskolák között összesen 240.000 Ft sporteszközt osztott ki.

A rendezvényen mintegy 2.500-an vettek részt. Három iskola, a Lánchíd Utcai, az Arany János és a II. Rákóczi Ferenc Általános iskola egyaránt a teljes tanulói létszámmal kivonult, amiért mindhárman első helyezést értek el a versenyen, és 80-80.000 Ft sporteszköz díjazásban részesültek. Ezen felül 40.000 Ft-os különdíjat kapott még a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola.

A díjakat az intézmény vezetőknek a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége nevében Ujhidy Tibor elnök adta át.

-Örülünk, hogy nem csak a sportágak kiválasztásában tudtunk segíteni a fiataloknak, hanem az iskoláknak is a sporteszköz juttatásban. Valóban nagy örömmel fogadták a jutalmakat, és az igazgatók már biztosítottak a jövő évi részvételről is. Remélem sikerül megint országos vagy esetleg helyi pályázaton pénzt nyerni a szövetségünknek, amely révén folytatni tudjuk e nagyszerű hagyományt. Köszönet az iskola igazgatóknak, pedagógusoknak, a klubvezetőknek és edzőknek, a támogatóknak, kiemelten a Decathlonnak, a médiának, a sok-sok önkéntesünknek, az ingyenes fellépőknek, akik nélkül nem jöhetett volna létre kiemelkedő színvonalon a rendezvény. Nagyszerű volt megtapasztalni, látni, hogy milyen széles összefogás tud létrejönni egy jó ügy érdekében. – mondta Ujhidy Tibor.

1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó képek