ÁSVÁNYOKRÓL KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK![]() Múzeumpedagógiai előadások a Ráday Múzeumban, a Fuxreiter Ásványgyűjteményben Az első alkalom november 5. szombat Az előadások időpontja: 10.00 órától – Gyerekeknek (4-12 év) 16.00 órától – Felnőtteknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak A helyszín: RÁDAY MÚZEUM 2. alkalom: 2017. január 14. 3. alkalom 2017. március 4. 4. alkalom május 13. Előadások gimnazistáknak, egyetemistáknak és felnőtteknek 2. Világító ásványok (január 14.) 3. Dinoszauruszokról és más őslényekről (március 4.) 4. Gyógyító ásványok (május 13.)
A programról: Az elkövetkező napokban egy négy alkalomból álló, a jövő év májusáig tartó múzeumpedagógiai sorozat indul „ÁSVÁNYOKRÓL KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK” címmel. Az első programra 2016. november 5-én, szombaton kerül sor. Délelőtt 10 órától elsősorban a négy-tizenkét éves korú gyerekeknek szól „A kőleves. Ismerkedés az ásványokkal és kőzetekkel…” tematikájú színes előadás, bemutató. Ugyanezen a napon délután 4 órától pedig a drágakövek és a féldrágakövek izgalmas birodalma tárul fel, – elsősorban a középiskolások, egyetemisták és a felnőtt korosztály érdeklődését megcélozva. Az előadásokat minden alkalommal Dr. Fuxreiter Mónika biokémikus (a Debreceni Egyetem tudományos főmunkatársa), a gyűjteményalapító leánya tartja. DR. FUXREITER Mónikáról
RÁDAY MÚZEUM Kapcsolódó képek |
menu