menu

  • 2016.11.22.

Döntetlen a dobogósok csatáján

ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club – Újpest 220 V : 1-1 (0-0)

A kecskeméti alakulat a második helyről várta hazai pályán a harmadik helyen tanyázó Újpest 220 V csapatát. Magas fokon védekező vendég együttes, jól védő kapusok, és sok kihagyott helyzet jellemezte az összecsapást.

A kecskemétiek ez évi utolsó hazai fellépésére szépszámú közönség látogatott ki, akik izgalmakban bővelkedő, végletekig kiélezett csatát láthattak a két éllovas mérkőzésén. A hazaiak már az első percektől kezdődően megpróbálták átvenni a mérkőzés irányítását, ami labdatartásban és átlövésekben mutatkozott meg. Ám ezen a napon a vendégek portása megbabonázta a hazai játékosokat, és vagy ő védett, vagy ebben kisegítette a kapufa. A vendégek jól szűrték a támadásokat, amiből kontra játékot erőltetve többször is veszélyeztették Peltzer kapuját. Ám az első félidőben egyik csapatnak sem sikerült berúgni az oly fontos első gólt.

A második félidőt az Újpest agresszívebben és erőszakosabban kezdte, aminek azonnal 2 kapufa lett az eredménye. A mérkőzés ezen szakaszában a hazaiak nem találták a meccs ritmusát, a vendégek többször is eljutottak a hazaiak kapujáig, veszélyes helyzeteket kialakítva ott.

A vége előtt 6 perccel aztán egy Újpesti átlövés, majd egy kipattanó után Czerman Márk állt jó helyen, aki higgadtan gurította el a hazai kapus mellett a labdát, ezzel megszerezve az előnyt a vendégek számára. (0-1)

A hazaiak egy fokkal nagyobb sebességre kapcsoltak, a 37. percben a kapust lehozva átálltak az 5 a 4 elleni játékra, aminek azonnal meg lett az eredménye, Kovács Zs- Dobosi passzjáték után, Móra maradt pillanatra szabadon, és jó 9 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-1)

Így a mérkőzés igazságosnak mondható döntetlennel zárult. Ezzel a Kecskemét, ugyan 1 mérkőzéssel többet játszva de 1 ponttal újfent átvette a vezetést a Dunakeszi Kinizsi előtt a tabellán.

Cserenkó Szabolcs vezetőedző értékelése: – Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, de csak egyet sikerült értékesíteni. Pozitív dolgok voltak viszont, hogy vert helyzetből is vissza tudtunk jönni a meccsbe, illetve a gólunkat egy tudatos, sokat gyakorolt szituációból szereztük. Szerettünk volna nagyon győzni, de most az egy ponttal kell beérnünk. Csináljuk tovább a munkát, visszaállunk a hétfő meccs, szerda és csütörtök edzés ritmusra. Van még két találkozónk idén idegenben a bajnokságban, be kell gyűjteni mind a hat pontot!

Gólszerzők: Móra (37.), ill. Czerman (34.)

Kapcsolódó képek