Judo eredmények![]() A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület eredményei. Serdülő „A” fiú-lány Magyar Bajnokság. Hetvennégy egyesület, 297 induló. Borsos Kristóf 73 kg-os súlycsoportban Magyar Bajnok. Kristóf szerezte az egyetlen kecskeméti érmet, ráadásul a legfényesebbet. Megvédte múlt évi Bajnoki címét. Összesen 3 arany, 1 ezüst és 1 bronz Országos Bajnoki éremmel rendelkezik. Ifi ”B” Magyar Bajnokság. Borsos Kristóf 73 kg-ban V. helyezett. Kristóf egyel magasabb korosztályban indult. Rajta kívül még három serdülő volt súlycsoportjában, akik az első fordulóban kiestek. Kristóf első két küzdelmét megnyerte. A döntőbe jutásért vívott küzdelemben kapott egy wazarit kontra technikára, melyet egy idő múlva átraktak az ellenfél javára. Szerettük volna megtekinteni a videobírót de azt mondták épp most romlott el. A bronz meccset elvesztette így az előkelő ötödik helyezést érte el. Koroska Open Szlovénia. Borsos Kristóf 73 kg-ban V. helyezett. Kristóf serdülőként ifi korosztályban versenyzett. Súlycsoportjában 29 induló volt, rajta kívül még két magyar, akik az első körben vereséget szenvedtek. Kristóf az első három mérkőzését ipponnal nyerte. Negyedik meccsén yukoval kikapott olasz ellenfelétől. Ötödik mérkőzését szintén ipponnal nyerte. A boronz meccsen wazarival kikapott, így az előkelő ötödik helyen zárt. Büntetés Végrehajtási Intézetek Országos Bajnoksága. Szabó Tímea +73 kg-ban I. helyezés Tizennégy intézet 122 induló.
Serdölő fiú-lány Országos Csapatbajnokság. Borsos Kristóf a CVSE csapatát erősítette felkérésre 73 kg-ban. A csapat erőnyerőként kezdett. Kristóf a továbbiakban mindkét mérkőzését megnyerte, egyiket ipponnal a másodikat wazarival. Kapcsolódó képek |
menu