menu

  • 2016.12.06.

Idén is leereszkedett a Mikulás

Izgatott gyereksereg várta a város főterén a Gong Mikulást, aki a hagyományok szerint a Nagytemplom tornyáról ereszkedett le krampuszai kíséretében.

Kötélen ereszkedik le a Mikulás a kecskeméti nagytemplom tornyából a templom elõtti téren tartott Mikulás-napi ünnepség résztvevõihez 2016. december 5-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Kötélen ereszkedik le a Mikulás a kecskeméti nagytemplom tornyából a templom elõtti téren tartott Mikulás-napi ünnepség résztvevõihez 2016. december 5-én.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A Gong Rádiónál már 20 éve hagyomány, hogy az ünnepek közeledtével ajándékokkal kedveskednek a kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. Aki véletlenül lemaradt volna a nagy attrakcióról, az a Barátok temploma előtt találkozhatott a nagyszakállú másik “kollégájával”.

Míg a hétvégén a szélben megrongálódott torony miatt mászták meg ipari alpinisták a Nagytemplomot, addig hétfőn délután a nagyszakállú érkezett a magasból a gyerekek nagy örömére. Énekszóval biztatták a kicsik a lefelé ereszkedő Mikulást, aki a Gong rádió jóvoltából örvendezteti meg a várost immár két évtizede. Óriási üdvrivalgással fogadták odalent, majd két krampusz és városunk polgármestere is segítségére volt az édességek kiosztásában az ország talán legbátrabb Mikulásának. Ezután a Malomba invitálták a gyerekeket, ahol kakaó partival várták őket.

Közben a Barátok temploma előtt is az ajándékozó szeretet példaképével, azaz Szent Miklós mai képviselőjével találkozhattak a gyerekek délután 3 és 5 óra között. Természetesen ő sem érkezett üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis ajándék, sőt azt is kipróbálhatták a gyerekek, hogy állna nekik a Mikulás piros ruhája. Szent Miklós, Kecskemét város védőszentjének bábujánál sokan fotóztatták le magukat.

A szervezők reményei szerint idén is sok gyerekhez jutott el az üzenet: Mikulás napja nem csak a sok finomságról, csokoládéról szól. A rendezvény mottója ugyanis az volt: Kövesd te is Szent Miklós példáját! Tégy jót szeretetből!

hiros.hu

Kapcsolódó képek