Asztalitenisz eredmények![]() 2017. február 17-19. között a Karcagi Városi Sportcsarnokban rendezték meg az Országos asztalitenisz amatőr Diákolimpia döntőt. Az asztalitenisz Országos döntőjére Polónyi Nórának sikerült a Bács-Kiskun Megyei döntő megnyerésével kvalifikálni magát. Mit jelent az amatőr? Igazolt versenyzők nem vehetnek részt a versenyen. A MOATSZ (Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség) és a Diáksportszövetség az idei kiírásban a csapatbajnokságban engedélyezett iskolánkként egy igazolt versenyző indulását. Az egyéni versenyszámban az 1-2. korcsoportban azok az igazolt kicsik indulhattak akiknek nem volt 5 ranglista pontnál többje a MOATSZ szeptemberi ranglistáin. Polónyi Nóra Az Országoson a csoportküzdelmek során magabiztosan játszva került az egyenes kieséses szakaszba, majd 1 szett elvesztése mellett sikerült megnyerni a bajnokságot. Fodor Miklós vezetőedző: – Nagy öröm ez ismét a szakosztály életében. Nóri egy rendkívüli kislány, szorgalmas jó tanuló, fegyelmezett és az asztalitenisz utáni érdeklődése 9 éves létére kiemelkedő. Nem olyan régen ugyan ebben a korosztályba Szabó Petrának sikerült Országos Bajnoki címet szerezni. Gratulálunk Nórinak, Zsoltnak, és a családnak a sikerhez. További szorgos munkát kívánunk az elkövetkező időre! Kapcsolódó képek |
menu