menu

  • 2017.05.17.

Asztalitenisz

2017. évi újonc Országos Bajnokság I. o. ranglistaverseny

Mohácsi Sportcsarnok (7700 Mohács, Sport u. 1.) 2017. május 13.-14.

Polónyi Nóra 2007-ben született Kecskeméten, jelenleg a Béke Általános Iskola 3. osztályos tanulója.
A szakosztály 1. osztályos projektjének köszönhetően kezdett el asztaliteniszezni. Az iskolai edzések mellett a Spartacus edzéseit is elkezdte látogatni. Szorgalmának és tehetségének köszönhetően már hamar megmutatta jeleit annak, hogy érdemes kicsit több energiát fektetnie az asztaliteniszbe.

A 2016-17. évi tanévben Polónyi Nóra I-II. korcsoport Országos Asztalitenisz Diákolimpia győztese!

A hétvégén Polónyi Nóra bemutatkozott az igazoltak között is. Mohácson rendezték a 2017. évi Országos korosztályos utánpótlás bajnokságot, ahol Nóra U-11 kategóriájában indult. Ez a legkisebb korosztály, melynek rendeznek Magyar bajnoki címért versenyt, és ebben a korosztályban még 2 évig versenyezhet Nóri.

Bravúros győzelmeket könyvelhetett el a csoportmérkőzések során. A főtáblán folytatva a jó szereplést döntő szettben minimális különbséggel nyert és jutott a legjobb 8 közé, majd a verseny 2. helyén végző versenyzőtől szenvedett vereséget és végzett az 5. helyen.

Ezzel az eredménnyel feliratkozott az igazoltakat nyilvántartó ranglistára, és kiváló teljesítménnyel megkezdte remélhetőleg hosszú távon sikeres asztalitenisz pályafutását.

Hajrá Nóri, hajrá helyi érték!

Kapcsolódó képek