Utolsó simításokat végzi autóján a kecskeméti csapat a Shell Eco-marathonra![]() A versenyt a Make the Future Live, ingyenes innovációs és energetikai fesztivál során rendezik meg Második alkalommal tér vissza Londonba a Shell Eco-marathon, amelyet a Make the Future Live fesztivál részeként rendeznek meg május 25-28 között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban. A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai újra próbára teszik járműépítési tudásukat, és az utolsó simításokat végzik autójukon, hogy közel egy hét múlva már minden készen álljon a versenyre. Összesen 178 középiskolai és egyetemi diákcsapat, 28 országban – Európában és azon túl – most is azon dolgozik, hogy befejezzék a különösen energiahatékony járműveiket, és az ikonikus londoni helyszínen – külön egy erre a célra kialakított pályán – próbára tegyék azokat. A versenyen a diákok az energiahatékonyság határait feszegetik, hogy kiderüljön, melyik csapat tudja megtenni a legnagyobb távolságot a legkevesebb üzemanyaggal. Magyarországról idén három csapat utazik a londoni versenyre: a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai mellett, a Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói készülnek a megmérettetésre az ultrahatékony járműveikkel. „A Shell Eco-marathon inspirálja és kihívás elé állítja a jövő mérnökeit, akik egész évben új ötletekkel és fejlesztésekkel kísérleteznek, amelyekkel választ adhatnak a jövő energetikai kihívásaira. Ezért külön öröm, hogy idén ismét három magyar csapat vesz részt a versenyen, akik előremozdíthatják ezeket a törekvéseket” – mondta Juhász Péter, a Shell Hungary Zrt. magyarországi értékesítési vezetője. A Shell Eco-marathont a Make the Future Live fesztivál részeként rendezik meg, amely egy ingyenes fesztivál az energetikai ötletek és felfedezések jegyében. A látogatók bepillantást kaphatnak az energiafelhasználás jövőjébe, és megtapasztalhatják milyen változáson megy keresztül, ahogyan élnek, dolgoznak és szórakoznak a városokban. A Queen Elizabeth Olimpiai Parkot három tematikus zónává alakítják át, ahol a diákok, vállalkozók, és az iparág vezetői találkoznak, hogy megtalálják az utat az alacsonyabb széndioxid-kibocsátású jövő felé. A Kandó Electric-kel készített videó a csapat oldalán érhető el: Még több információ a Make the Future Live-ról és a Shell Eco-marathonról a www.makethefuture.shell oldalon található. Kapcsolódó képek |
menu