„Ezer Lámpás Éjszakája” Kecskeméten![]() Több százan érdeklődtek az országos program kecskeméti állomásán. Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan idén hetedik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot országszerte. A kampány az egész napos családi és gyerekprogramok mellett a már megszokott módon koncertekkel, illetve a rendezvény védjegyévé vált világító lufik magasba bocsátásával zárul. A kecskeméti helyszínen 2017. május 28-án a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és baleset-megelőzési szakemberei is részt vettek, akik ismeretterjesztő játékokkal, illetve többek között a témával kapcsolatos megelőzési tanácsokkal készültek a látogatóknak. A rendezvényen nagy sikert aratott a rendőrautó és motor, amelyeket „ki is próbálhattak” a gyerekek.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kapcsolódó képek |
menu