menu

  • 2017.05.30.

VII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó

A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége idén is megrendezi a Kecskeméti Nagy Sportágválasztót.

A rendezvény keretein belül egész napos aktív programokat biztosítanak az érdeklődők számára.

35-40 sportág, illetve az ahhoz tartozó kecskeméti és Kecskemét környéki egyesületek fognak megjelenni – többek között – jelen lesznek kosárlabdázók, rögbisek, zsonglőrök és egy parkour csapat is.

Egyre nagyobb gondot okoz a gyermekek mozgásszegény életmódja, mely abban gyökerezik, hogy a fiatalok nem találnak számukra megfelelő, örömet okozó, érdeklődésüket felkeltő sportágakat. A Nagy Sportágválasztó rendezvénysorozat ezt felismerve jött létre.

Célja – azon túl, hogy megszerettesse az aktív életmódot –, hogy segítse a fiatalokat a sportágválasztásban számos különféle mozgásforma kipróbálása révén.

A VII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót 2017. június 9-én (péntek) 9 és 16 óra között rendezik meg a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornatermében és kültéri sportpályáján, ahová ingyenesen lehet kilátogatni.

11 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd 11:30-kor több száz gyermeket megmozgató Nagy Testnevelésórát tartanak. A rendezvény teljes ideje alatt előreláthatólag több mint 2.500 gyermek jelenik meg.

A legjobban mozgósító, közreműködő iskolákat pedig közel 300.000 forint értékű sporteszköz
támogatásban részesítik.

A Nagy Sportágválasztót követően hagyományteremtő motivációs fórumot rendeznek sportoló gyermekek, szüleik és edzőik számára.

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér csarnokában (Kecskemét, Széchenyi sétány 11.), 17 órai kezdettel, Csonka András ezüstérmes paralimpikonnal lesz pódium beszélgetés.

A fórum célja, hogy megoldásokat keressenek a sportkarrierek idő előtti feladására. Nagyon sok gyermek mond le választott sportágáról vagy általában a sportolásról, ha nehézségekkel, hullámvölgyekkel, más kihívásokkal találkozik. A szervezők hiszik, hogy ezekben a helyzetekben kiemelten fontos a támogató, sportvezetőkkel, edzőkkel együttműködő szülői háttér. A jövőben rendszeressé váló beszélgetéseken többek között sokat tapasztalt sportvezetők és híres élsportolók vesznek majd részt, melyet követően nem marad megválaszolatlan kérdés.

 


Kecskeméti Nagy Sportágválasztó Szervezőiroda

Kapcsolódó képek