menu

  • 2017.06.13.

Két új kiállítás a Ráday Múzeumban

Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma két új kiállítással köszönti a Reformáció 500. évfordulóját.

A RE-formáció – RE-konstrukció című kiállításnak megnyitójára, 2017. június 19-én, 17 órakor kerül sor.

A kiállítást megnyitja: Szemereyné Pataki Klaudia – Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

Szakmai megnyitó: dr. Kiss Erika művészettörténész – a Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársa

RE-formáció, Re-konstrukció munkacímű kiállítás a Ráday Múzeumban

A Ráday Múzeum új kiállításának középpontjában egy a Kecskeméti Református Egyházközségnek 1785-ben adományozott keresztelő készlet áll, melynek adományozói Nagybócsai Sárközy János és felesége, Guty Mária voltak.

A keresztelő készlet egészen unikális ötvösmű, párhuzamát nem ismerjük a protestáns anyagban. 1934-ben, az Országos Református Kiállításon mutatták be először a nagyközönségnek, ahol kiemelkedő sikert aratott. A tárgynak azonban azóta nyoma veszett, már a legidősebb kecskeméti reformátusok sem emlékeznek rá, ami szinte kizárja, hogy a 2. világháborút megelőzően még használták azt.

A Ráday Múzeum a reformáció 500. évfordulójának alkalmából – a rendelkezésre álló források, fotó és leírás alapján – rekonstruálta a keresztelő készletet.

A bemutatott, rekonstruált készlet kapcsán a kiállítás narratívája bemutatja a református liturgikus-ágendás keresztelési hagyományokat, az adományozó Sárközy-családot, valamint azt a lelkészt, Göböl Gáspárt, akinek művészetszeretete inspirálhatta az unikális műtárgy elkészültét.

Az időszaki kiállításban folyamatosan vetítjük majd azt a református keresztelést bemutató néprajzi filmet, melyet dr. Szacsvay Éva (Ravasz László püspök unokája) készített szakértőként.
Kurátor: Fogarasi Zsuzsa
Tervezés-kivitelezés: Vass-Eysen Ervin, Zalatnai Pál
Megnyitó 2017. június 19., 17 órakor.
Megnyitja: dr. Kiss Erika művészettörténész, Magyar Nemzeti Múzeum ötvösosztály
A kiállítás 2018. márciusáig lesz látogatható.

 

 

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, valamint a 10. Európai Animációs Játékfilm és TV-film Fesztivál együttműködésével a Ráday Múzeum bemutatja Richly Zsolt grafikusművész munkáit felvonultató Luther Márton élete álló és mozgóképeken című kiállítását, mely megnyitójának időpontja: 2017. június 20-án, 17 óra.

A kiállítást megnyitja: dr. Harmati Béla László művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum (EOM) igazgatója.

A kiállítás megtekinthető: 2017. október 31-ig.

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szervezői – a filmvetítéseken túl – az immár hagyományosnak számító kiállításokon is tartalmas időt kínálnak látogatóiknak, hogy egyes filmek állóképeiben is elmélyedhessenek.

A KAFF ez évi rendezvényeihez kapcsolódik a Ráday Múzeumban június 20-án (kedden) 17 órakor megnyíló Luther Márton élete álló és mozgóképeken, az animációs filmsorozat képeiből rendezett kiállítás.

Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, érdemes és kiváló művész Luther Márton életét és korát bemutató rajzfilmsorozatának képeit bemutató önálló kiállítását megnyitja dr. Harmati Béla László művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója.

Richly Zsolt nemcsak rajzfilmes alkotó, hanem hívő ember is, akinek régen dédelgetett vágya volt a nagy reformátor, Luther Márton életéről rajzfilmsorozatot készíteni. Alkotása Luther karizmatikus személyiségének megvilágításával életét is meséli, hátterében vizuális eszközökkel bemutatva a 16. század korát, annak szellemi életét, anyagi kultúráját is, mégpedig úgy, hogy a teológiát és kortörténetet egyaránt élvezhetően tárja a néző elé. Az alkotó a rajzfilm látványvilágának megtervezésekor korabeli fametszetekhez nyúlt inspirációért, amit a képregények világával, és eredeti dokumentumokkal ötvözött.

A kiállítás látogatói elmélyedhetnek a filmkockák rejtette tartalom rétegeiben, de folyamatosan lehetőség lesz arra is, hogy filmsorozat egyes epizódjait is megtekintsék a kiállítótérben.

Az animációs sorozat írója Lackfi János költő, aki Richard Friedenthal Luther élete és kora c. könyvének felhasználásával olyan szövegkönyvet alkotott, ami bár megőrizte a régies jelleget, a jelenkor emberének mégis könnyen érthető, élvezetes szöveget ad. Az alkotók a filmet nem kisgyerekeknek, hanem általános iskola felső tagozatától a fiataloknak és felnőtteknek szánják.

A látványvilág megtervezői:
Művészeti vezető: Richly Zsolt
Kovács Márton figuraterv; B. Nagy Ervin modell-lap; Bognár Éva Katinka grafikai betétek; Bross Katalin, Nagy Lajos beállítási rajzok; Molnár-Horváth Panna, Barta Ágnes, Kiss Anikó háttértervezők; Neuberger Gizella a figurák színezése.

A kiállítás 2017. október 31-ig tekinthető meg, nyitvatartási időben.
Június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján: 10-24 óráig várja a látogatókat.

 

 

Ráday Múzeum
Kecskemét, Kálvin tér 1.
Tel: +36 76 486 226
www.radaymuzeum.hu
www.facebook.com/radaymuzeum

 

 

 

 

Kapcsolódó képek