menu

  • 2017.06.21.

Közeledik a nagy próbatétel, a 35. Lidl Balaton-átúszás

A szervezők a július elsejei próbatételre sok ezer indulót várnak, akik az 5200 méteres távot biztonságos körülmények között teszik meg.

Az esemény fővédnöke Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár. Mivel az átúszás az Olimpiai Ötpróba eseménysorozat része is, annak szervezői megállapodtak a MÁV-val, hogy az átúszásra utazók 50 %-os kedvezménnyel válthatnak vasúti jegyeket.

A nyíltvízi úszás olimpiai bajnoka Risztov Éva, a Lidl kampánynagyköveteként a felkészülési időszakban profi tanácsokkal látja el az úszókat.

Risztov Éva (aki az eddigi átúszások történetében a legjobb női időt úszta 59:27) mellett az esemény honlapján rendszeresen ad tanácsokat Mányoki Attila, aki az úszás történetének hatodik legjobb idejével úszta át idén a Cook-szorost.

Erdei Zsolt, többszörös Balaton-átúszó, profi ökölvívó világbajnok is arra buzdít mindenkit, hogy próbálja ki magát a nyíltvízen, de csak olyanok jelentkezzenek, akik felkészültek a próbára.

Erdei Zsolt: „Mindenkinek nagyon javaslom az átúszást, de csak megfelelő felkészültség mellett, mert az 5,2 km nagyon hosszú tud lenni.” Mányoki bejelentette, hogy az óceánok után idén visszatér a Balatonhoz és Illés Fanni paralimpikon úszóval együtt, – ha szükséges– őt segítve teljesíti a távot.

Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató 35. Lidl Balaton-átúszást idén július elsején rendezik meg (esőnapok július 2, 8, 9, 15, 16). A kihívásra vállalkozók Révfülöpnél szállnak vízbe, s teszik meg az 5,2 kilométeres távot a célig, Balatonboglár Platán strandjáig. Az úszók biztonságára a mintegy 140-150 vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó felügyel, s a vízen cirkáló vízirendőrök is folyamatosan figyelik az úszókat.

Akiknek esetleg valamilyen gondjuk támad, azok bármelyik egységtől kérhetnek segítséget.

„Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a résztvevők közel mindegyike teljesíti a távot kisebb-nagyobb pihenésekkel. A 35. Lidl Balaton-átúszás az egyik legbiztonságosabb módja a nyíltvízi úszás kipróbálásának” – mondta Máth István, a Budapesti Sportiroda ügyvezetője.

A 35. Lidl Balaton-átúszásra az előnevezés már elindult (www.balaton-atuszas.hu), az online jelentkezés mellett azonban a helyszínen is lehetőség lesz a regisztrációra.

A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás.

 

Kapcsolódó képek