menu

  • 2017.09.13.

Szívünk Napja 2017 – Kecskemét

A Szívünk Napján – a Szív Világnapján

2017. szeptember 24-én 15 órától Kecskemét Főterére várják az érdeklődőket a szervezők:

  • A Szívbetegekért, a Szívinfarktus Megelőzésére Alapítvány
  • a Bács-Kiskun Megyei Kórházáért Alapítvány
  • a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei szervezete,
  • a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

 

A szív- és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal. A Szívünk Napján az életmódváltást szeretnénk népszerűsíteni – több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészségesebb táplálkozást – hitelesen, megalapozottan, közérthetően. A megelőzés mellett a betegségek korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel szerepére hívjuk fel a figyelmet.

A Szívünk Napja rendezvényén ingyenesen vehetők igénybe azok a szűrővizsgálatok, amelyek révén az emberek megtudhatják, hogy az adott pillanatban milyen állapotban is van szívük valójában. Az érdeklődők koleszterinszint, vércukorszint, vérnyomás, BMI, testzsír-százalék, haskörfogat mérésen, valamint obezitás vizsgálaton vehetnek részt. Az érdeklődők megtudhatják, hogy mit lehet, mit érdemes tenni az említett rizikófaktorok csökkentése érdekében.

PROGRAMOK délután 15 órától

Séta az egészségért

Végig a megújult Rákóczi úton a Főtérig – Gyülekezés és szűrési könyvecskék kiosztása a Rákóczi út Vasútkert felőli végénél 14:30-tól. A sétán résztvevők elsőként, soron kívül vehetnek részt a szűrővizsgálaton.

Kecskemét Főtere

Megnyitó – Dr. Nagy András

Szűrővizsgálatok: Vérnyomás- , vércukor- , koleszterin- , testzsír- mérés, obezitás vizsgálat

Egyéni szív- és érrendszeri kockázat meghatározás

Orvosi tanácsadás

Újraélesztés oktatás – Dr. Szabó István, Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Osztály és munkatársai

Gyógyító Bocsok foglalkozás

Véradás és “Gyermekkuckó” a Vöröskereszt támogatásával

Aero Fit Dance – fitness bemutató

Közös torna

Salsa táncbemutató és közös tánc a Dolce-Dance tánciskolával

Szívünk Napja Facebook esemény

Kapcsolódó képek