Megjelent az őszi Ház magazin!![]() Nyakunkon vannak a korán sötétedős őszi esték, amikor egyre jobban bevackoljuk magunkat otthonunkba. Ebben az időszakban érezzük leginkább, mit is lenne jó a jövőben felújítani, modernizálni, átalakítani lakásunkon, házunkon. Az őszi Ház magazinunk tartalmának összeállításában nagy hangsúlyt fektettünk azokra a lakberendezési, építészeti elemekre, melyek a hideg évszakokban az otthonunk melegét segítik. A szürkés nappalokon, sötét estéken különösen fontos lakásunk jó és hangulatos megvilágítása, ebben kívánunk segítséget nyújtani a fényekkel foglalkozó cikkeinkben. Ha már szürke és sötét, akkor sajnos hideg… A fűtéssel muszáj foglalkoznunk, több témában és megközelítésben is. Ha már fűtünk, mellette főzünk, fürdünk, vizes ruhát teregetünk, sok esetben gondolni kell a penész ölésére és további megelőzésére. A természetes anyagok melegségét nyújtják a fa nyílászárók. Fokozhatjuk a természetes szépségérzés növelését, ha az ablakon kinézve a párkányt, balkont ősszel megmaradó növényekkel beültetjük. Magazinunk oldalain ezekről is szólunk. A fürdőszobában az őszi és téli hónapokban a másik kettőnél jóval több időt töltünk. A frissítő zuhanyokat lecserélik a lazító – akár egy jó könyv vagy magazin olvasásával töltött – kádfürdők. Ha Ön is építkezne, felújítana, vagy bármelyiket tervezné, ehhez is talál kiadványunkban tanácsokat. A Szuperinfó Ház magazinjával a ház körüli javítások, tervezések, építkezések, felújítások, mindennapos teendőkhöz kívánunk érdekes és értékes információkat nyújtani, hirdető partnereink ajánlatát, tanácsait eljuttatni. Tartalom Kívánunk az elkövetkező évszakokra minél több otthoni melegben, kényelemben töltött időt, magazinunk őszi számához kellemes olvasást! Követhet bennünket, informálódhat velünk a www.facebook.com/hazmagazin oldalon. Kapcsolódó képek |
menu