menu

  • 2017.11.07.

FIT Kaland: az ország legjobb negyedikes csapatát keresik

Több tudományterületet felölelő országos tanulmányi csapatversenyt szervez negyedikes diákoknak a tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) felső tagozatosoknak szóló Fiatal Tehetség (FIT) Programja.

A FIT Kaland elnevezésű versenyre december 1-ig jelentkezhetnek a magyarországi és határon túli diákok.

A FIT Kaland tehetségversenyre ugyanabból az intézményből érkező – három diákból és egy felkészítő tanárból álló – csapatok jelentkezhetnek.

„Első alkalommal szervezzük meg a FIT Kaland tanulmányi versenyt, amelynek célja, hogy a nem mindennapi témákon keresztül már ezt a fiatal korosztályt is bevezessük a csapatmunka rejtelmeibe és segítsük érdeklődésük kibontakozását. Mindemellett a verseny által szeretnénk egy kis bepillantást nyújtani a diákoknak a FIT Program kalandos és színes világába” – mondja Constantinovits Milán, az MCC Fiatal Tehetség Program szakmai vezetője.

A háromkörös verseny első fordulójában egy online elérhető projektfeladatot kell megoldaniuk a csapatoknak, amelyek a FIT Program öt képzési területéhez kapcsolódnak: robotika, természettudományos kísérletek, egészségügyi alapismeretek, pénzügyi tudatosság vagy az internetes tudatosság. Az izgalmas feladat kidolgozásához fényképes és videós tartalmakat is felhasználhatnak majd a diákok. Habár a verseny jelentkezési határideje december első napja, a most regisztrálók számára már hozzáférhető az online feladat, amelynek megoldását december 15-ig kell beküldeniük a csapatoknak.

A legjobban teljesítők mehetnek tovább a második fordulóra, amely a jelentkezéskor megjelölt – versenyzőkhöz legközelebb eső – regionális FIT-központban (Budapest, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szolnok, Veszprém) lesz megtartva. A FIT Kaland döntőjét az MCC 2018-as tavaszi országos pedagóguskonferenciáján rendezik meg Budapesten, ahol a csapatok értékelésében olyan neves személyek vesznek részt, mint dr. Kádár Annamária vagy dr. Bagdy Emőke pszichológus szakértők, akik a Fiatal Tehetség Program védnökei is egyben.

A teljesen ingyenes versenyen a kreatív és lelkes diákoknak nemcsak azért érdemes megmérettetniük magukat, mert a döntőbe jutó legjobb csapatok értékes tárgynyereményekben és élményprogramban részesülnek, hanem azért is, mert a legjobb csapat tagjai válogató nélkül bekerülhetnek a FIT Program 2018 őszén induló évfolyamába.

Az érdeklődők a versenyről és a jelentkezés feltételeiről a FIT Program honlapján, a fit.mcc.hu oldalon olvashatnak bővebben.

Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány által működtetett különleges képzési intézmény, amelynek célja, hogy Magyarországon a felső tagozattól az egyetem végéig a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Az MCC a fiatal tehetségek oktatásával, nevelésével és felkarolásával a tehetséggondozás minőségi formáját valósítja meg, amellyel célja a felelős értelmiség nevelése. Az intézmény képzései valamennyi felvételt nyert diák számára ingyenesek.

Az MCC Fiatal Tehetség (FIT) Programja speciálisan felső tagozatos diákoknak szóló, hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó képzés, amely az ország öt városában Budapesten, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon és Veszprémben, valamint idén ősztől már Kecskeméten is elérhető. A program célja, hogy nyitottan gondolkodó, tudatosan cselekvő, közösségükben aktív fiatalokat képezzenek, akik készek folyamatosan fejleszteni saját képességeiket. A képzés a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásával valósul meg.

 

http://www.mcc.hu

 

 

Kapcsolódó képek