menu

  • 2018.02.15.

Élelmiszerlavina program

Február 28-ig várják a pályázatokat az Élelmiszerlavina programban

Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-ig.

Az idén tízéves Élelmiszerlavina több mint egy adományozási program. A lényege, hogy a vezető agrárvállalat által felajánlott értékes zöldség vetőmagokat a Civil Iránytű Alapítvány munkatársai által koordinált és egész évben végigkísért pályázat keretében önkormányzatoknak, oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek adják. A nyertes pályázók elvetik a vetőmagokat, majd a betakarításig gazdálkodnak földterületükön, végül a terményeket odaadják a környéken élő nehéz sorsú családoknak, időseknek, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.

A termőföldön végzett munkába bevonják a rászoruló embereket is, akik tapasztalatokat szereznek a mezőgazdasági művelésről, amelyet otthonukban, vagy akár egy mezőgazdasági vállalkozás alkalmazottjaként is folytatni tudnak. A társadalmi célú program így nemcsak segít, hanem összefogásra is ösztönöz, azaz, ahogy a mottója is kifejezi: „hal helyett hálót ad”, hangsúlyozta Vajda Beáta, a Syngenta marketingvezetője.

A pályázók a megvalósításhoz partnerként egyéb szervezeteket is, akár vállalatokat, helyi egyházi szervezeteket is bevonhatnak, ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere. A szervezők kifejezetten preferálják, ha a program több résztvevővel, helyi szintű összefogással valósul meg. A program sikeres megvalósításához a pályázónak kell biztosítania a megművelésre alkalmas, öntözhető földterületet, a szükséges eszközöket és a felügyeletet. Illetve pályázatukban vállalják, hogy a megtermelt javakat olyan lakosokhoz juttatják el, akiknek nagy szüksége van a segítségre. Az egy pályázatra adható vetőmagcsomag maximális értéke elérheti az 500 ezer forintot.

Az Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjátadóján 2015-ben a Legsikeresebb Partneri Együttműködés díjat elnyert Élelmiszerlavina indulása óta már több mint 140 ezer emberen segített. A mezőgazdasági munkákba a nyertesek csaknem tízezer embert vontak be, akik több mint ezer tonna élelmiszernövényt termesztettek és adtak oda nehéz sorsú családoknak, fogyatékkal élőknek, időseknek. A program az elmúlt években ismert és elismert társadalmi célú kezdeményezéssé vált, amelynek hatására több település kezdett saját erőből kertészeti gazdálkodásba.

A 2018-as Élelmiszerlavina program részletes kiírása és pályázati anyagai itt érhetőek el:
www.civiliranytu.hu/hu/lavina.html

A Syngentáról

A Syngenta a világ egyik vezető vállalata, 90 országban van jelen és mintegy 27.000 munkatársa van. A Syngenta Magyarországon évek óta piacvezető a növényvédő szerek területén. Cégünk Magyarországon vezető szerepet játszik szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában és forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában.

Elkötelezett célunk, hogy életre keltsük a növényekben rejlő lehetőségeket. Világszínvonalú tudományos eredményeink, globális hálózatunk, és partnereink iránti elkötelezettségünk képessé tesz minket arra, hogy növeljük a növények termőképességét, elősegítve ezzel az emberek egészségének és életszínvonalának javulását, miközben tudatosan óvjuk környezetünket. További információért keresse fel a www.syngenta.hu honlapot.

Jövőre vonatkozó megállapításokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatos figyelmeztetés. Ez a dokumentum jövőre vonatkozó nyilatkozatokat, előrejelzéseket is tartalmazhat. Ezen nyilatkozatok esetében fennáll az a kockázat, hogy a valódi eredmények eltérnek a jövőbe tekintő kijelentésektől. Kérjük, tekintse meg az ezzel kapcsolatos nyilvános Syngenta iratokat, melyet az egyesült államokbeli adatvédelmi bizottsághoz (Securities and Exchange Commission) benyújtottunk. Ezekben információt kaphat a kockázatokról és egyéb bizonytalan tényezőkről. A Syngenta nem rendelkezik kötelezettséggel az előretekintő kijelentéseinek aktualizálására, az érvényes eredmények, vagy új feltételezések elfogadására vonatkozólag. Ez a dokumentum nem képezi ajánlat, eladási, vagy kiadási felszólítás, vagy részvényjegyzési ajánlat részét. A dokumentum szerződéskötés alapját sem képezheti.

A Civil Iránytű Alapítványról

A Civil Iránytű Alapítvány célja a nonprofit szektor fejlesztése, a nonprofit szervezetek ismertségének és átláthatóságának növelése, a szektor külső és belső kapcsolatainak, partnerségeinek fejlesztése és támogatása, valamint a vállalati-civil együttműködések, a társadalmi részvétel, az önkéntesség és az adományozás fejlesztése, elősegítése, bátorítása. Munkánkkal elő kívánjuk segíteni, hogy a szektorban egyre több, mérhetően kiváló eredményeket felmutató szervezet működjön. Legfőbb ügyfeleink a nonprofit szervezetek, legfontosabb együttműködő partnereink a szektor fejlődését támogatni kívánó vállalatok, magánszemélyek, szakértők és a média. Csapatunk tagjai komoly nonprofit szervezeti háttérrel és menedzsment tapasztalatokkal rendelkeznek, melyet az Alapítvány céljainak szolgálatába állítanak.

 

További információért keresse fel a www.civiliranytu.hu honlapot.

Kapcsolódó képek