menu

  • 2018.03.12.

Dobogón a kecskeméti búvárúszók

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a BÁCSVÍZ Kupa, melynek a Kecskeméti Fürdő adott otthont.

A 2018. március 10-i versenyen 16 egyesület 240 versenyzője állt rajthoz, amiből 2 egyesület Szlovákiából érkezett, ezzel téve nemzetközivé a viadalt.

A BÁCSVÍZ-KVSC uszonyosúszói ezúttal is folytatták remek szereplésüket, melynek eredményeként 3 arany-, 11 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek és a klub a pontversenyben az előkelő második helyet szerezték meg.

– Ez a verseny évről-évre jó alkalom arra, hogy felmérjük, ki hol áll a felkészülésben. Összességében elmondható, hogy jó irányba tartunk, az elvárt eredményeket hozták a versenyzők, a fiatalabb korosztály pedig meglepően sokat javított. Hazai verseny lévén igyekeztünk nagyobb számú, ütőképes csapatot összeállítani, ennek köszönhető a pontversenyben elfoglalt remek helyezésünk is.
A versennyel párhuzamosan a serdülő és ifjúsági korosztályos válogatott keretnek egy összetartó, csapatépítő program is zajlott, melyre – válogatott kerettagként – meghívást kapott Szili Ágnes és Kósa Edina is, szakosztályunk serdülő versenyzői. Remélehetőleg ezek a rendezvények olyan plusz motivációt adnak a sportolóknak, ami további eredményekre sarkallja őket. – foglalta össze a hétvége eseményeit Juhos Gergely szakosztályvezető.

A kecskeméti uszonyosúszók legközelebb 2018. március 24-25-én állnak rajthoz a lignanoi (ITA) világkupa fordulón.

Eredmények:

50 m uszonyos gyorsúszás felnőtt férfi

1. Kocsis Marcell 21.55

2. Kolonics Milán 22.53

3. Kádár-Németh, Kristóf 23.09

 

50 m uszonyos gyorsúszás cápa fiú

2. Szalontai Roland 30.96

 

50 m uszonyos gyorsúszás szenior női

1. Szili Viktória 27.90

 

50 m felszíni úszás serdülő leány

2. Szili Ágnes 23.49

3. Kósa Edina 24.09

 

50 m búvárúszás felnőtt női

2. Blaszák Lilla 18.58

 

50 m uszonyos pillangóúszás cápa fiú

1. Szalontai Roland 34.05

 

100 m uszonyos gyorsúszás cápa fiú

2. Szalontai Roland 1:11.06

 

100 m uszonyos gyorsúszás serdülő leány

2. Szili Ágnes 54.30

 

100 m uszonyos gyorsúszás ifjúsági leány

3. Szili Nóra 55.72

 

100 m uszonyos gyorsúszás szenior női

1. Szili Viktória 1:00.97

 

100 m felszíni úszás felnőtt férfi

3. Kádár-Németh Kristóf 41.65

 

100 m felszíni úszás felnőtt női

2. Blaszák Lilla 43.45

 

200 m felszíni úszás serdülő leány

2. Szili Ágnes 1:54.06

3. Kósa Edina 1:56.32

 

400 m felszíni úszás felnőtt női

3. Blaszák, Lilla 3:40.17

 

4×50 uszonyos gyorsúszás mix szenior

2. Bácsvíz-KVSC 1:47.83
1) Pálfi János 2) Szili Viktória
3) Wórum Endre 4) Tóth János

 

4×100 m uszonyos gyorsúszás mix felnőtt

2. Bácsvíz-KVSC 3:27.23
1) Kocsis Marcell 2) Blaszák Lilla
3) Kolonics Milán 4) Losonczi Flóra

Kapcsolódó képek