menu

  • 2018.04.05.

SZEMÉTSZÜRET 4.0

Természet – Sport – Alkotás: E három szó köré fonódik az „Aztakeservit” életérzés.

A természet kalózai sportot űznek abból, hogy hulladékból maradandót alkotnak, avagy megnyílt a híd a tudomány és a hétköznapi emberek között.

„A személyes felelősségvállalás ott kezdődik, hogy észrevesszük mit tehetnénk, és meg is tesszük, ha már nem tűrjük tovább a tűrhetetlent.”

Egy marék ember összefogott pár éve, szereztek negyven önkéntest, és elvitték őket túrázni. Hogy jobb körülmények fogadják az erdőbe látogatókat, felszedtek minden útjukba akadó szemetet, kipucolták az árteret és a vízpartot, majd estére szerveztek egy bulit azoknak akik segítették őket. Nekik ez nem hobbi, sokkal inkább elhivatottság.

„Sok munka kell még, mire a fejekben rend lesz, mert addig csak takarítani lehet a szemetelők után.„

Két évvel ezelőtt még baráti társaságként szervezték eddigi legnagyobb szemétszüretüket, ahol 182 önkéntes segítségével több mint 40 köbméter hulladéktól szabadították meg a partszakaszt és a város határait. A Magyar Televízió élőben bejelentkezett az eseményről, és beszámoltak a kisvárosi pezsgésről. Azóta egyesületi formában folytatják a szemléletformálást, meglepő sikerrel szerepeltek tavaly a TrashArt Hungary első megmérettetésén, ahol monumentális, hawaii kőfejre emlékeztető szemétszobrukról készült videóval kiérdemelték a különdíjat, és riportfilmet forgatott róluk a Filmdzsungel stábja.

Dunaföldváron és környékén egyéb város-szépítő tevékenységükről lettek híresek, hatalmas falfelületekre vagy éppen izgalmas kihívást tartogató lécekre festettek nevezetes épületeket, vagy inspiráló hősöket, igény szerint. Elhivatottságuk minden lépésükre hatással van, kukoricakeményítőből készült, elbomló, komposztálható tányért és étkészletet rendeltek a szemétszedésre, hogy legalább ne termeljenek feleslegesen műanyagot. Saját bögrét, kulacsot használnak, és a belvárosban egy komposzt kast is építettek az ott lakóknak. Évente egyszer eljárnak a Tiszára, de csak azért, hogy ott PET-kalózként kihalásszák a mocsarakból a sok szemetet.

„Az elégedetlenség a legjobb motiváció.”

A csapat vezéralakja, fő mozgatórugója, Ferenczi Zsolt, az egyesület elnöke az épp ráérő alapító tagokkal már kétszer is szerepelt azóta a televízióban, láthattuk őket PET palackokból virágot készíteni a Duna tv Család-Barát műsorában, és a Kék Bolygó egy epizódjában is feltűntek, hogy meséljenek arról, mennyire távol áll a tudomány, az öltönyös természetvédők előadásai a mindennapi élettől és a hétköznapi emberek érdeklődésétől. Mert változást akarnak, közérthetően kell átadni a tudást és példát kell mutatni.

„Mi vagyunk a kapocs a szakemberek és a hétköznapi emberek között.”

Szóval ezek a fiúk április 14-ére megint összehoznak egy rendezvényt Dunaföldváron, a negyedik szemétszüret néven emlegetik. Reggel svédasztallal, bemelegítő tornával, este vadhúsokból készült vacsorával és koncertekkel várják az érdeklődőket, legfőképpen azokat, akik e két időpont között kesztyűt húznak és szemetet válogatnak, mivel nekik étel és ital ingyen jár. A színpadon elsőnek a Bélaműhely nevű zenekar bemutatja majd az érdeklődésre számot tartó hangszereit, mint a bicikli-dobot és a slag-szaxofont. A Junkie Jack Flash felrázza a tánc szerelmeseit, és forró hangulatba pörget, hogy végül a Birs mindenkit vidámító ír kocsmazenéjével záruljon a program.

SZEMÉTSZÜRET 4.0

2018. április 14., szombat, Mély út – Duna-part. (Ladi pince-borozó utáni mező), reggel 8 óra

Közhírré tétetik! Hősöket keres az Aztakeservit!

A természet nagy bajban van! A helyzet tarthatatlan! Alattomosan és lassan körbevett minket a hulladék! Mindenütt leselkedik, bujkál, észrevétlenül rongál, környezetet károsít! Nem hagyhatjuk, hogy egy borús napon belepjen mindent, most kell támadni, váratlanul és szervezetten!

Lépjünk fel együtt a szeméthegyek ellen! Számoljuk fel a fenyegető veszélyt!
Reggelre gyere a Mély út végébe, felkészítünk e küzdelemre!
Bemelegítő torna és bőséges hidegtál, eligazítás után pedig a bevetés vár!
Harci öltözetben gyere, készülj saras terepre!
Kesztyűt, zsákot adunk, mindent válogatunk, magunk után semmit nem hagyunk!
Estére, ha megfáradunk, vadas húsokat lakomázunk,
vígan, vidáman táncolunk, elégedetten koccintva borozunk.

Kell minden bátor ember, csatlakozz! Szükségünk van rád! Legyél Te is Hős!

Immár negyedszer jő el az alkalom,
mely nyomán sokat csökken a lom!
Április tizennegyedikén, szombaton
Gyűlünk lent a Duna parton!

Vendégül várunk mindenkit,
Ki ha kell, nem fél, segít!
Kinek keze alól fogy a szemét,
Inni kap, majd vacsorát és zenét!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1983615498571331/

Menetrend:

8.00-tól Gyülekező, regisztráció
9.00-től Reggeli
9.30 Bemelegítő torna
10.00-től Eligazítás, eszközök kiosztása, indulás a helyszínekre
15.00-tól Visszaérkezés a bázisra, estebéd
18.00-tól Koncertek

Fellépők:

BÉLAMŰHELY
JUNKIE JACK FLASH
BIRS

Egész nap:

  • Pónilovaglás
  • Kovácsműhely
  • Kosárfonó
  • Ügyességi játékok
  • Öko kvíz
  • Újrahasznosított játszótér

 

Tárt karokkal, reggelivel egy halommal,
Jó hangulattal, bemelegítő tornával,
Kisbuszokkal, kesztyűkkel, zsákkal
Várunk mindenkit a Duna parton,
A Ladi pincén túl, a mezőn,
És vidám nevetgéléssel,
Tele lelkesedéssel,
Kirándulunk az erdőben,
S kipucoljuk séta közben.

 

Aztakeservit Értékőr Egyesület Dunaföldvár
www.aztakeservit.com
www.facebook.com/aztakeservit

Kapcsolódó képek