menu

  • 2018.05.06.

Díjátadással nyitott a 4. Születésünnep

Rajzok, lufik, zene és zsibongás töltötte be  szombat délután a Libri Meseboltot a Malomban. Szülők, gyerekek egyaránt izgalommal és kíváncsisággal telve várták a Születésünnep rajzpályázatának eredményhirdetését, ahonnan senki sem ment haza üres kézzel.

Nyugodt várandósság, pozitív szülés és önfeledt, boldog gyermeknevelés. Ezek a főpillérei a kecskeméti Születésünnep programsorozatnak, amelyet idén gyerek és felnőtt rajzpályázat is kísért. A gyerekek két korcsoportban pályázhattak a “Miért jó gyereknek lenni?” témában, a felnőttek pedig az “Anyaság” témakörében ragadhattak ceruzát vagy akár ecsetet.

A megnyitón Kovács-Dandi Csilla, a Születésünnep egyik szervezője elmondta, hogy a kisiskolás korcsoportban hatalmas mennyiségű, 126 pályamű érkezett be. Az óvodások közül kevesebben voltak ilyen bátrak, de 11 rajz tőlük is érkezett. A felnőtt pályázatra pedig tizenhárman készítették el rajz vagy festmény formájában, hogy mint jelent számukra az anyaság.

A zsűri egyik tagja Koczkáné Sárközi Ilona – okleveles vizuális- és környezetkultúra tanár, drámapedagógus szerint igen értékes alkotások születtek és a kisiskolás korcsoportnál már érződik, hogy átgondolt koncepció alapján készültek a művek.

A gyerekeknél mind a két korcsoportban és a felnőtteknél is 3 helyezettet hirdettek. Ezeken kívül még másik 5 kategóriában adtak át díjakat a gyermekeknél és a felnőtteknél is. Idén a kicsik közül még egy különdíjast is választottak. A Kecskemét város kedvence díjat Szemereyné Pataki Klaudia Polgármester Asszony, a rendezvény fővédnöke adta át. Azonban azok sem búsulhattak, akik most nem nyertek, hiszen a Libri Mesebolt mindenkinek készült egy kis aprósággal.

Az esemény az ajándékátadás és a lufi osztogatás után nem ért rögtön véget. A kicsiknek zenés, játékos műsorral készültek a születés témakörében. A Születésünnep május 16-ig 80 ingyenes, színes programot tartogat a  kecskeméti családok számára.

Vágsélei Csilla Sára

Nyertesek:

Gyermekek:

Óvodás korcsoport:
1. helyezett: KELEMEN PANKA, 4 ÉVES
2. helyezett: könyv nyeremény: LÁSZLÓ ZSUZSI, 5 ÉVES
3. helyezett: könyv nyeremény: HERCZEG EMMA, 6 ÉVES

Kisiskolás korcsoport:
1. helyezett: BARTA FLÓRA FANNI, 10 ÉVES
2. helyezett: HORVÁTH LUCA, 9 ÉVES
3. helyezett: JANCSIK MARCELL NIMRÓD, 10 ÉVES
4. Különdíjas: RAJNAI LÉNA, 9 ÉVES

Születésünnep kedvence különdíj: KOMÁROMI DÁVID, 9 ÉVES
Kecskemét város kedvence különdíj: CSONKA LILLA, 10 ÉVES
Közönség (facebook) kedvence különdíj: PÁL FANNI, 490 KEDVELÉS
Libri vásárlók kedvence különdíj: SZÉNÁS GRÉTA
Szerencse kedvence különdíj: BERA SZILVIA

Felnőttek:

1. helyezett: PÉNTEKNÉ SZÉPVÖLGYI ANNA
2. helyezett: GÖRBE ÁGNES
3. helyezett: NAGY SZILVIA

Születésünnep kedvence különdíj: KOZÁK-CSECSETKA MARIKA
Kecskemét Város kedvence: CSERTŐNÉ MAKAI DORINA
Közönség (facebook) kedvence különdíj: NAGY SZILVIA, 384 KEDVELÉS
Libri vásárlók kedvence különdíj: NAGY SZILVIA
Szerencse kedvence különdíj: VÖRÖS KRISZTINA

Fotók: Varga Gábor

Kapcsolódó képek