menu

  • 2018.09.28.

Kis herceg és Cserháti – színházi varázslat az Agórában

A Dramatic Art Produkciós iroda két darabot is hoz októberben a Hírös Agórába. Először A kis herceg zenés mesejátékkal kápráztat el minket, majd Cserháti Zsuzsa életéről szóló Boldogság… című koncertszínházzal csalnak könnyeket a szemünkbe olyan módon, hogy senki sem fogja elhinni, hogy csak a cigarettafüst okozta.

Csütörtök délután sajtóbeszélgetés keretében az előadások alkotói mutatták be a produkciókat. A kötetlen beszélgetésen jelen volt Dénes Viktor, a darabok rendezője, Farkas Ádám producer, Horányi Juli énekesnő, Újlaki Dénes Jászai-Mari díjas, érdemes színművész és Märcz Fruzsina színésznő.

A boldogság keresése

A boldogság című produkció Dénes Viktor rendező szavaival élve egyfajta dokumentarista koncertszínház. Cserháti Zsuzsa nem csak dalaiban, hanem egész életében is a boldogságot kereste, amit sajnos nem igazán talált meg. Cserháti életét most végre nem csak a dalain keresztül láthatjuk, hiszen a szövegkönyv riportokból, interjúkból áll össze egy monológrendszerbe. Valós Cserháti mondatok hangzanak el a színpadon Märcz Fruzsina színésznő tolmácsolásában. A dalokat Horányi Juli adja elő saját stílusában, mégis Cserhátit idézően. Juli ötlete volt maga a produkció is.

Az volt a célunk, hogy elmeséljük az élettörténetét, mert bár sokan énekelték a dalait és emlékesteket is tartottak, de nem készült még sem film, sem színházi előadás, ami a sztorit mutatta volna be. Azt, hogy ki is volt az ember a hang mögött. Ahogy megismerjük Zsuzsa élettörténetét rájövünk, hogy mennyi kis csapda van az életben, amelybe könnyű belesétálni és ezáltal könnyen válhatunk frusztrálttá. Ekkor hiába kapod az elismeréseket, mégis azt érzed senki vagy. Nekem az volt a legnagyobb tanúsága a darabnak és a felkészülésnek, hogy meg kell tanulni értékelni a visszajelzéseket – fejtette ki Horányi Juli az előadás létrejöttének motivációját.

Juli elmondta, hogy nagyon szerette volna elmesélni Cserháti izgalmas élettörténetét, amelyen keresztül fejtegetni lehet, hogy hogyan és hogyan nem kellene élni az életünket, ahhoz, hogy boldogok legyünk. Ehhez keresték színészeket. Ágoston Péter játssza a férfi szerepeket és Märcz Fruzsina Cserháti Zsuzsát. Fruzsina nagyon örült a szerepnek, hiszen gyermekkora óta nagy kedvence Cserháti.

-A darabból az is kiderül, hogy mennyire könnyen tudnak Magyarországon a tehetségek elsodródni és milyen finom apróságokon múlik az, hogy a pályán maradsz-e vagy letérsz róla. Ezért is fontos, hogy alkotóként felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy vannak tehetségeink akiknek ott a helyük egy életen át a színpadon vagy akár bármely más pályán. Ennek ellenére nagyon könnyen le tudunk róluk mondani, mert sajnos egyre inkább a 15 perc hírnév időszakát éljük – fejtette ki a darab egyik üzenetét Märcz Fruzsina színésznő.

Folyamatosan jelennek meg a Cserháti Zsuzsával egykorú énekesek 70 éves jubileumi koncert plakátjai. Sajnos ezt Cserháti nem élhette meg, ezért az alkotók célja a megemlékezés is, hiszen az énekesnő idén töltötte volna 70. évét.

Bemutató: Hírös Agóra, október 17., Szerda 20 óra

Szeretet expedíció

A kis herceget senkinek nem kell bemutatni. Nyolcvan millió kiadott példánnyal a világ egyik legolvasottabb könyve. Örök érvényű gondolatokat megfogalmazó mese nem csak gyerekeknek, amelyet a Dramatic Art Produkciós Iroda zenés mesejátékként álmodott színpadra. Dénes Viktor rendező Lukács Olivért játszatja kis hercegként, Újlaki Dénes pedig több szerepben áll helyt. Horányi Juli ebben a produkcióban eredeti szakmáját veszi el, ő felel a látványért.

Újlaki Dénes színművész elmondta, hogy édesapjától kapott első könyve A kis herceg volt, amit ugyan kicsit döcögve sikerült elolvasnia, de sokat jelentett a számára.

Rengeteg olyan okulat van benne, ami nagyon fontos: kapcsolatteremtés, annak megőrzése, szeretet, barátság. A szövegkönyvet olvasva tudtam, hogy nekem ezt el kell játszani. Egy színész számára fürdő ez a helyzet: egyik pillanatban pilóta vagyok, a másikban részeg, harmadikban virág, üzletember vagy róka – mesélte átéléssel Újlaki Dénes, hogy miért is különleges számára ez a darab.

A sajtóbeszélgetésen a gyermekdarab apropóján téma volt a mai gyermekek megszólítása is és azok eszköze. Az alkotók egybehangzó véleménye az, hogy nincs a színháznak külön technikája a gyerekek megszólítására, a színház más, hiszen megszólítja őket a látvány, a zene, a fények.

-Maga a színház megszólítja a gyermekeket és teremt egy olyan varázsos állapotot a számukra, ami csak a színházban lehetséges és hagy egy örök nyomot bennük – hívta fel a figyelmet Újlaki Dénes.

– A színház csodája, hogy amikor bejönnek a gyerekek és kihunynak a fények, akkor csönd van és csak Mátyás király vagy a kis herceg létezik. Ha jó az előadás, akkor néma csend tud lenni az adott pillanatban és teljesen át is élik. A kis hercegről is pozitívak a visszajelzések. Tavaly december óta havonta kétszer játsszuk és eddig mindig telt ház volt. Kecskemét mellett több másik nagy vidéki városba is hivatalosak vagyunk. Idén a Pécsi Családi Színházi Fesztivál programjába is beválogattak, ami önmagában is nagy elismerés – mondta el tapasztalatait Farkas Ádám producer, aki a Kecskeméti Katona József Színház színésze is.

A kis herceg zenés mesejáték bár gyermekdarab, de felnőttek számára ugyanúgy ajánlott. A kisebb gyermekeket még lehet, hogy csak a látvány és a zene fogja meg, azonban a nagyobbak és a felnőttek már talán azt is elkezdik kapizsgálni az előadás hatására, hogy miért is vagyunk felelősek azért, amit megszelídítettünk…

Bemutató: Hírös Agóra, október 7., Vasárnap 16 óra

Vágsélei Csilla Sára

Mindkét előadásra jegyek vásárolhatóak a Hírös Agóra jegypénztárában, vagy online a hirosagora.hu oldalon.

Kapcsolódó képek