menu

  • 2018.10.30.

Mindenszentek és Halottak Napján is biztonságban

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai idén is kiemelt figyelmet fordítanak a temetők környékének biztonságára a megemlékezés napjaiban.

Október utolsó és november első napjaiban elhunyt szeretteinkre emlékezünk. A közutakon és a temetők közelében jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. A rendőrök jelenlétükkel biztosítják a közlekedés folyamatosságát, valamint a balesetek megelőzése érdekében segítik a járművezetőket. A közrendvédelmi és bűnügyi szolgálat fokozott ellenőrzéseket végez az ilyenkor előforduló bűncselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében.

A megemlékezés napjaiban is fordítsanak kellő figyelmet értékeik védelmére:

  • A sírok gondozása közben ne tegyék le a földre, sírkövekre a táskáikat, és semmiképpen ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül személyes dolgaikat. Azokat tömegközlekedési eszközön úgy helyezzék el, hogy folyamatosan szem előtt legyenek!
  • A gépjárműlopások, illetve a járművekből történő lopások megelőzése érdekében kérjük, hogy a jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják – még akkor is, ha csak rövid időre távoznak –, és kapcsolják be a riasztót! Kiszállás után ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!
  • Az autó nem biztonságos tárolóeszköz: ne hagyjon táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t, továbbá egyéb értékes műszaki cikket, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát és gépjárműokmányokat az utastérben! Az elkövetőkre jellemző, hogy a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot, vagy feltörni a zárat!
  • Kerékpárjaikat is lakatolják le, a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit!
    A trükkös lopások megelőzése érdekében javasoljuk, hogy legyenek valamivel gyanakvóbbak, tartózkodóbbak!

 

Mit tegyenek, ha már bekövetkezett a baj?

  • Amennyiben észlelték, hogy bűncselekmény áldozatává váltak, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok egyikén!
  • Ha betörés történt, lehetőleg ne nyúljon semmihez, ne változtasson a helyszínen!
  • Amennyiben ellopták bankkártyáját vagy mobiltelefonját, haladéktalanul tiltassa le azokat!
  • Ha a lakáskulcsot vagy a gépkocsijuk kulcsát elvitték, akkor javasolt a zárak cseréje!

 

police.hu

Kapcsolódó képek