menu

  • 2018.12.18.

Asztalitenisz NB 3-as mérkőzés

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér első számú férfi NB 3-as csapata az NGS-UNION Jászberényi Asztalitenisz csapatához látogatott 2018. december 16-án vasárnap.

A két csapat foglalja el a tabella első két helyét. A mérkőzésen az őszi elsőség sorsa dőlt el.

A Spari a bajnokságban egy döntetlent játszott Szegeden, míg a Jászberény csapata minden mérkőzését megnyerte. A csapatok játékosállományának összetételéből szoros mérkőzés volt várható. A kilátogató szép számú közönség igazi asztalitenisz csemegét láthatott. Fordulatos mérkőzések és látványos labdamenetek tarkították az összecsapást.

A párosok döntetlennel zárultak. Az első körben fordulatos mérkőzéseken a Jászberény ragadta magához a vezetést. 4/2.

A második körben sikerült egyenlíteni, kicsin múlt, hogy a vezetést is megszerezze a Spari 5/5.

A 3. körben döntetlen maradt az állás 7/7.

A negyedik körre maradt a döntés, kiélezett helyzetek alakultak ki az asztaloknál, Mezei már 2/0-ra is vezetett Börzsei ellen, de a végén mégis a Jászberény írhatta be a győzelmet magának. Pávics magabiztosan verte az addig veretlen Matalint 8/8, a hátralévő két mérkőzésen dőlt el a végeredmény Miskolci leiskolázta Ausmannt és ekkor 8/9 az állás a Spartacusnak, a mérkőzés folyamán két nyeretlen versenyző találkozott a végeredmény beállításáért. Gyarmati nem bírt a hazai pálya minden előnyét élvező Tóthhal és így 9/9 lett a végeredmény.

Fodor Miklós edző: az őszi fordulók után a Jászberény fordul az első helyen 1 pont előnnyel. A tavaszi fordulóknál fog eldőlni a feljutás sorsa. Sok mérkőzésen kell még a fiúknak helyt állni azért, hogy az utolsó fordulóban a Jászberény ellen kiélezett helyzetben hazai pályán tudjunk asztalhoz álmi a végső csoportelsőségért.

Tabella: NB-III. Dél – Alföldi csoport

1. NGS-UNION JASE 10 9 1 0 29 149:31
2. Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér I. 10 8 2 0 28 135:45
3. Gyulai Asztalitenisz Klub 10 8 0 2 26 124:56
4. ATSK Szeged I. 10 7 1 2 25 104:76
5. Jászkun Volán SC Kft. II. 10 5 1 4 21 84:96
6. Eötvös DPSE SE Orosháza 10 3 1 6 17 80:100
7. Kováts DSE Karcag II. 10 3 1 6 16 52:128
8. Békési TE II. 10 3 1 5 16 65:97
9. LSL PingPong Club 10 1 2 7 14 68:112
10. Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér II. 10 0 2 7 14 51:111
11. Jászkun Volán SC Kft. III. 10 0 2 8 12 60:120

Kapcsolódó képek