menu

  • 2019.04.29.

Idén is feldíszítette Kecskemét város közössége az ünnepi Tojásfát a Húsvétolón

Április 20-án került megrendezésre a III. Húsvétoló a régi Városi Mozinál című rendezvény a Hírös Város Turisztikai Központ, a Kecskeméti Katona József Színház szervezésében.

A tavalyi évben is nagy sikert aratott Kecskemét tojásfájának díszítése, amelynek hagyománya eredetileg Németországban és Ausztriában volt népszerű, s amely azóta világszerte elterjedt. Hagyományosan egy rügyező kerti fa ágaira függesztettek dekorált tojásokat. Ezért idén is felhívást kezdeményeztek, hogy a rendezvény ideje alatt hagyománnyá tegyék a város tojásfájának feldíszítését, a város lakosságának közös alkotásaként. A tojásfa-díszítéshez vitt tojásokért is járt egy pecsét a pecsétgyűjtő versenyen.

Olyan alkotó kedvű óvodás csoportok/ iskolai osztályok jelentkezését várták, akik szívesen részt vállaltak ebben a játékban. Nagy lelkesedéssel készültek a tojások, melyekből a nap folyamán közel ezer darab került fel a gyönyörű tojásfára.

Az ünnep után örömmel adunk hírt arról, hogy eldőlt a Tojásfadíszítő verseny nyereményeinek sorsa, melyet ezúton ismertetünk.

EREDMÉNYHIRDETÉS
TOJÁSFADÍSZÍTŐ VERSENY

Iskolások kategória:
I. helyezett: Móra Ferenc Általános Iskola 1.B osztálya, akiknek külön gratulálunk a több, mint 250 db tojás elkészítéséért.
II. helyezett: Béke Általános Iskola 2.A osztálya
Mindkét helyezett osztály belépőt nyert a Hófánk pályára a Hírös Sport Nonprofit Kft jóvóltából.
A különdíjat az Idősgondozó Szolgálat Nyitnikék klubjának tagjai nyerték, a Belvárosi Papírbolt ajándékutalványát.

Óvodások kategória:
I. helyezett: Csigabiga Óvoda Nyuszi csoportja,
Belépőt nyertek a Rigócsőr király című előadásra, melyet a Ciróka Bábszínház ajánlott fel.
II. helyezett: Református Pálmácska Óvoda Csillag csoportja
Belépőt nyertek a Túl az Óperencián című előadásra a Katona József Színház felajánlásával.
III. helyezett: Református Pálmácska Óvoda Bárányka csoportja
Kecskeméti Vadasparkba nyertek belépőjegyet.

Egyéni kategória:
A nyertesek: Bari Adrián, Donát Dóra, Ladányi Kovács Máté.
A nyerteseket telefonon értesítik, nyereményük 2-2 db színházjegy a Katona József Színház felajánlásával, a Túl az Óperencián c. előadásra.

A nyeremények átvehetők – keddtől péntekig 13 és 17 óra között – a Hírös Város Turisztikai Központ jegyirodájában. (Rákóczi út 15., információs telefonszám: 76/501-176)

A Szervezők köszönik szépen a részvételt, a készülődést a gyerekeknek, szüleiknek és az óvónéniknek, tanárnéniknek egyaránt, valamint a támogatóinknak a díjak felajánlását.

 

Kapcsolódó képek