menu

  • 2019.05.15.

6 aranyérem a búvárúszó országos bajnokságon

XXXVII. Gyermek- XLIX. Ifjúsági- LII. Felnőtt Uszonyos és Búvárúszó Országos Bajnokság 2019.05.11-12.

A három korosztály számára megrendezett országos bajnokságon 17 csapat 238 versenyzője állt rajthoz a hétvégén, Kecskeméten.
A Bácsvíz KVSC csapata: 6 aranyérmet, 13 ezüst- és 7 bronzérmet, valamint gyermek korosztályban összesen 9 IV-VI. helyezést söpört be. A legtöbb országos bajnoki címet Blaszák Lilla szerezte, mindemellett Szalontai Roland a korosztályában elnyerte a legeredményesebb versenyzőnek járó kupát.

„Meglepően jól sikerült a hétvégi országos bajnokság, a csapat eredménye felülmúlta az előzetes elvárásaimat. Az, hogy Blaszák Lilla három versenyszámban is országos bajnok lett, nagy meglepetés volt, főleg úgy, hogy a verseny előtti napokban az írásbeli érettségire koncentrált. Kocsis Marcell ez úttal egy országos bajnoki címet szerzett, ám neki az érettségi feladatok mellett még egy rövidebb lefolyású betegséggel is meg kellett küzdenie. Szili Ágnes esetében a hétvégén bizonyosságot nyert, hogy nem csupán a rövidebb távokon tud kimagasló eredményeket elérni. Ezúttal az egy korosztállyal idősebbek, tehát az ifjúságiak között is győzni tudott 1500 méteres felszíni úszásban, pedig első alkalom volt, hogy ezen a hosszú távon elindult. Látszik azonban, hogy a fiatalabbak között is új tehetségek kezdenek beérni, erre jó példa Szalontai Roland országos bajnoki címe. Roli versenyről-versenyre fejlődik, az edzéseken is igazi maximalista. Ezzel a versenyzői attitűddel még komoly eredményeket érhet el pályafutása során.” – értékelte a hétvégét Juhos Gergely szakosztályvezető.

A hétvégén kerül előzetes kijelölésre a felnőtt és junior nemzeti válogatott keret is. A BÁCSVÍZ KVSC versenyzői közül a felnőtt csapatban Blaszák Lilla és Kocsis Marcell, még a junior válogatott keretben Kolonics Milán és Losonczi Flóra kapott helyet. A keret még nem került véglegesítésre, de várhatóan mind a négyen rajthoz tudnak majd állni korosztályuk legrangosabb versenyein, ami a felnőttek számára az ioanninai (GRE) Európa-bajnokság lesz, a juniorok számára pedig Sharm El Sheikhben (EGY) kerül megrendezésre a világbajnokság.

Edzők: Juhos Gergely, Szabó László, Bács Ferenc

Érmes és okleveles eredmények:

50 búvár felnőtt férfi
3. hely Kocsis Marcell 15.98

50 búvár felnőtt női
2. hely Blaszák Lilla 17.69

50 gyors gyermek fiú 10
2. hely Szalontai Roland 28.61

50 gyors gyermek leány 10
5. hely Borbás Luca 31.58

50 gyors gyermek leány 11
4. hely Turucz Zoé 28.15

200 felszín felnőtt női

1. hely Blaszák Lilla 1:33,53

100 gyors gyermek fiú 11
1. hely Szalontai Roland 1:03,36

100 gyors gyermek leány 10
6. hely Borbás Luca 1:12,28

100 gyors gyermek leány 11
6. hely Turucz Zoé 1:04,32

100 gyors ifjúsági fiú
2. hely Enyedi Zalán 52.53

100 gyors felnőtt férfi

2. hely Kolonics Milán 45.01
3. hely Kocsis Marcell 45.34

1500 felszín ifjúsági leány

1. hely Szili Ágnes 15:18,61

50 felszín felnőtt női
1. hely Blaszák Lilla 19.21

50 uszonyos delfin gyermek fiú
3. hely Szalontai Roland 29.81

50 uszonyos delfin gyermek leány 10
5. hely Borbás Luca 36.05

50 uszonyos delfin gyermek leány 11
5. hely Turucz Zoé 28.61

400 felszín felnőtt női

1. hely Blaszák Lilla 3:28,96

100 felszín felnőtt női

2. hely Blaszák Lilla 41.87

100 uszonyos delfin gyermek fiú 10

2. hely Szalontai Roland 1:05,26

400 gyors gyermek fiú 10
5. hely Szalontai Roland 4:58,99

200 gyors felnőtt férfi
2. hely Kolonics Milán 1:41,27

50 gyors felnőtt férfi
1. hely Kocsis Marcell 20.46

200 gyors gyermek fiú 10
6. hely Szalontai Roland 2:24,23

200 gyors gyermek leány 10
6. hely Kubicsek Csenge 2:31,26

800 felszín ifjúsági lány
2. hely Szili Ágnes 8:03,31

4×50 uszonyos pillangó gyermek leány

2. hely Borbás Luca Kubicsek Csenge
Szabó Lilien Turucz Zoé 2:11,35

4×100 felszín ifjúsági fiú váltó
2. hely Enyedi Zalán Pap Nándor
Wórum Regő Wórum Soma 3:31,89

4×200 felszín felnőtt női váltó
3. hely Blaszák Lilla Szili Ágnes
Losonczi Flóra Kádár-Németh Diána 7:04,16

4×100 uszonyos gyors ifjúsági mix váltó
3. hely Szili Ágnes Szili Nóra
Wórum Soma Enyedi Zalán 3:35,32

4×50 felszín mix felnőtt
3. hely Blaszák Lilla Losonczi Flóra
Kolonics Milán Kocsis Marcell 1:15,87

4×50 felszín mix ifjúsági váltó
3. hely Szili Nóra Kósa Edina
Enyedi Zalán Wórum Soma 1:24,63

4×100 gyors mix felnőtt váltó
2. hely Losonczi Flóra Blaszák Lilla
Kolonics Milán Kocsis Marcell 3:17,96

4×200 felszín ifjúsági fiú váltó
2. hely Enyedi Zalán Pap Nándor
Wórum Regő Wórum Soma 8:10,12

4×100 felszín felnőtt férfi váltó
3. hely Kádár-Németh Kristóf Kolonics Milán
Szabó László Kocsis Marcell 3:02.00

4×100 felszín felnőtt női váltó
2. hely Blaszák Lilla Bodor Anna
Kádár-Németh Diána Losonczi Flóra 3:03,64

Kapcsolódó képek