menu

  • 2019.09.03.

Műfajmegújítás és környezetvédelem – Új évad indul a Cirókában

Sajtóreggeli keretében mutatta be Kiszely Ágnes igazgatónő a Ciróka 2019/20-as évadát. Öt bemutatóra készülnek, amelyből háromban tetten érhető a műfajmegújítás, egyben pedig a környezetvédelem is nagy szerepet kap.

-Az utóbbi időben egyre többet beszélnek arról, hogy a bábszínházi műfaj megújítására nagy szükség van, ugyanis az elmúlt időszakban zömmel olyan előadások készültek, amelyekre rátelepedett a szöveg, ezért a báb csak a szöveg illusztrációjaként volt jelen. Szeretnénk olyan előadásokat színpadra vinni, ahol a báb, mint önálló entitás létezik és a szöveg csak segíti őt. A vizualitásnak és a bábszínházi eszközök specifikusságának így nagyobb teret adhatnánk – mondja Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatónője.

A következő évadban több olyan előadás is lesz, ahol a vizualitásra helyezik a hangsúlyt. Somogyi Tamás Az égig érő lift című darabja kevés szöveggel, de annál erősebb vizualitással fog dolgozni. Beck Andrea mesekönyvéből készülő Titoktündér is ide sorolható, ami egy izgalmas együttműködésnek is ígérkezik, hiszen a Budaörsi Latinovits Bábszínházzal közösen viszik színre a darabot. Az előadást a Ciróka főrendezője Kuthy Ágnes rendezi, akinél mindig is nagyon jellemző volt a látványvilágra építkezés. Az előadás bemutatója Budaörsön lesz, Kecskeméten idén még nem kerül bérletbe, de a vasárnapi előadások alkalmával láthatják a gyerekek. A békakirály című darabban nem csak a vizualitás, a környezetvédelem is erőteljesen megjelenik, hiszen a játéktér központi eleme egy konténer, a királylány útja pedig a papír, műanyag és fém királyságon át vezet majd.

Az új évadra a Ciróka öt bemutatóval készül, melyek közül Az égig érő lift, A békakirály, Oz a nagy varázsló bérletbe is kerül. Továbbra is műsoron marad a Pettson és Findusz, az Eddmegleves és a Macskablöff. Idén is két bérlet közül választhatnak az iskolások és óvodások. Kiszely Ágnes kiemelte, hogy a babaelőadások rendkívül népszerűek, nagy igény van a legkisebbeknek szóló előadásokra, ezért idén az Itt vagyok! cíművel bővül a repertoár. Ifjúsági darabként a Hamlet marad műsoron, osztálytermi előadásokra két darabbal készülnek a középiskolákba. Kettő régi sikerelőadást is leporolnak, amelyek közül a Gabi és a repülő nagypapa az eredeti, 2011-es szereposztással kerül ismét színpadra. Így eshet meg az is, hogy a Cirókában akkoriban bábszínészként tevékenykedő, ma már több ezres tömegeket a koncertjére vonzó Szabó Balázs bábbal tér vissza a Ciróka színpadára.

Szabó Balázs a Gabi és a repülő nagypapa c. előadásban.

A vasárnapi mesebelépő varázslós játék ebben az évadban is tartani fog, varázspálcáért, varázskönyvért és egy kis meglepetés segítő figuráért. A Mikuláskuckó új tartalommal bővül, karácsonyra ismét tervbe veszik az ajándékdoboz gyűjtést, a bábszínház kórházi előadásai pedig folytatódnak.

Az igazgatónő nagy örömmel beszélt arról, hogy két fesztivál meghívást is kaptak. Novemberben Kínában, a Selyemút Fesztiválon Magyarországot a Ciróka társulata képviseli a Hogyan fogjunk csillagot? című előadással. Az úthoz és a kint tartózkodáshoz a színház még keresi a támogatókat.

Képek forrása: ciroka.hu

A Ciróka 2019/20-as évadának bérletajánlata

Vágsélei Csilla Sára

Kapcsolódó képek