menu

  • 2019.09.09.

29. Kecskeméti Népzenei Találkozó

Hagyományőrzőkkel, táncházakkal és koncertekkel várja a közönséget a 29. Kecskeméti Népzenei Találkozó

Időpont: 2019. szeptember 19-22.

29. alkalommal várja a népzene szerelmeseit a Kecskeméti Népzenei Találkozó a Hírös Agóra szervezésében. A Kálmán Lajos népzenekutató alapította nagy múltú programsorozat egyedülálló a maga nemében, a szervezők nagy figyelmet fordítanak a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, amely mind a közönség- mind pedig szakmai programokban megmutatkozik. Négy napra hatalmas népzenei fesztivállá válik Kecskemét, vendégül látva számos adatközlő népzenész és énekes mesterünket a Kárpát-medence több tájegységéről, különleges koncertek, előadások és táncházak várják az érdeklődőket – amelyek nagy része ingyenes – az iskolákban rendhagyó népzene órákat tartanak. Megrendezik a VII. Kecskeméti Prímásversenyt is, amelyre idén táncházzenész hegedűsök jelentkezhettek. A Találkozó együttműködő partnere a Hagyományok Háza.

A találkozó már csütörtökön és pénteken napközben elkezdődik Kecskemét iskoláinak rendhagyó népzeneóráival, amelyet a Találkozóra meghívott hagyományőrző mesterek tartanak a gyerekeknek, fiataloknak. Erre a különleges oktatási programra már hónapokkal előre jelentkeznek az iskolák, hogy vendégül láthassák az énekeseket, zenészeket és táncosokat.

 

A Hírös Agórában csütörtökön megnyílik Nagy Mari és Vidák István nemezkiállítása, majd 19.00 órától Csík János és a Mezzo formáció lép fel a Deák téri szabadtéri nagyszínpadon. Zenéjük sajátos keveréke a népzenének és a formáció tagjaihoz köthető más műfajoknak, amelyekből a Csík Jánostól megszokott zenei igényességgel születnek szerethető és magával ragadó muzsikák.

Minden évben kiemelt eseménye a Találkozónak a hagyományőrző gálaműsor, amelyre több tájegységről hívnak népzenész és énekes mestereket. Idén az Alföld, a Dunántúl, Erdély és a Felföld hagyományőrző népzenészeivel találkozhat a Hírös Agóra közönsége szeptember 20-án, pénteken este a Tanúhegyek című gálaműsorban. A színpadi produkciót táncház követi a Góbé zenekarral és Berecz Istvánnal.

Az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar Atyai ág című produkcióval egy több évtizedes gyüjtőmunka eredményét, a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait tárja a közönség elé a Hírös Agórában szeptember 21-én, szombaton este Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkező énekes és zenész vendégeikkel. Az esten fellép többek között Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombra-játékos is, aki A Mongol című Oscar-díjra is jelölt nemzetközi produkció zeneszerzőjeként vált ismertté Ázsia-szerte.

Az Atyai ág című produkciót táncház követi, ahol a talpalávalót a Parapács zenekar húzza.

Az idei fesztivál tematikája több ponton is kapcsolódik népzenei rokonságunk témájához. A szervezők a rendezvényhez minden alkalommal konferenciát is kapcsolnak, mely az idén az Él-e még a népzene? – Népzenei terepkutatás a XXI. században címmel és tematikával várja az érdeklődőket. Itt az előadók többek között a magyar népzenei keletkutatás legfrissebb eredményeit is ismertetik.

Szombaton rendezik meg a Hírös Agórában a VII. Kecskeméti Prímásversenyt, amelyre idén táncházzenész hegedűsök jelentkezhettek. A nyertes díja egy különleges, egymillió forint értékű magyar mesterhegedű, amelyet szombaton este adnak át a Hírös Agórában.

A szabadtéri színpadon is különleges programok várják a közönséget:

Péntek délután a Rendhagyó Prímástalálkozó áll színpadra, amelynek tagjai ismert zenészek, zenekarvezetők, a népzenét formáló különleges alkotók, így Herczku Ágnes énekes, Lakatos Róbert felvidéki prímás, Vizeli Balázs prímás, Dresch Mihály a népzenét a jazz-szel sajátosan és nagy tudással ötvöző fúvós, Balogh Kálmán cimbalomművész, Mester László bárcsás és Bognár András bőgős. Koncertjük különleges élményt ígér.

Szombaton a Kecskefőző Fesztivál programjai várják a közönséget citerazenekarral, moldvai táncoktatással, mezőségi táncokkal, gyerek- és családi programokkal egyaránt. Szintén a Deák téren mutatkozik be a TABU KRÓNIKA, azaz a Kecskemét Táncegyüttes három csoportjának nyári turnés műsor bemutatója. A csoportok a TABU-t is megjárták, azaz Törökországban, Amerikában és Bulgáriában léptek fel különböző néptáncfesztiválokon.

Vasárnap napközben kézműves programokhoz és bemutatókhoz lehet csatlakozni, valamint fellép Paár Julcsi Hangoló Kerekerdő című új produkciója, amely a nyár folyamán jelent meg lemezen. A számos formációból ismert énekes, Paár Julcsi saját gyermekei születése után kezdte el tartani interaktív népzenés foglalkozásait zeneterápiás szemlélettel átitatva, ÖsszeHangoló néven. Ezeknek a foglalkozásoknak több éves tapasztalata, a sok szép zenei – és persze anyai – élmény táplálta a Kerekerdőt is. Paár Julcsi azt üzeni lemezével a szülőknek, pedagógusoknak: “Merjünk bátrabban több mindent megmutatni gyerekeinknek, igényes zenékre befogadóbbá, emberileg pedig elfogadóbbá tenni őket!”

Vasárnap este a szabadtéri nagyszínpadon vendégünk lesz a Duna Művészegyüttes, az Örökkön örökké című táncszínházi előadást Juhász Zsolt rendezte, koreografálta, társkoreográfus: Mihályi Gábor. Az autentikus előadás mellett a produkció mai szellemiségben modern színpadi eszközöket felhasználva hozza közel a néptáncot és népzenét a közönséghez, az előadás gerincét bolgár, török, görög román táncok alkotják.

A Kecskeméti Népzenei Találkozó programjainak nagy része ingyenes, tudnivalók ezen a linken: https://kecskemeti-nepzenei-talalkozo.hu, online jegyrendelés: www.hirosagora.hu

XXIX. Kecskeméti Népzenei Találkozó
2019. szeptember 19-22.
PROGRAM

szeptember 19. csütörtök
18 óra Hírös Agóra Kulturális Központ
A XXIX. Kecskeméti Népzenei találkozó megynitója
Nagy Mari és Vidák István nemezkiállításának megnyitója
19.00 óra Helyszín: Deák tér – Szent István szobor melletti nagyszínpad
Csík János és a Mezzo együttes műsora

szeptember 20., péntek
9-13 óráig Rendhagyó népzenei órák Kecskemét általános- és középiskoláiban, óvodáiban
Közreműködnek: a találkozón résztvevő hagyományőrző énekesek, zenészek, mesemondók, táncosok
10 óra Hírös Agóra Kulturális Központ
Él-e még a népzene? – Népzenei terepkutatás a XXI. században – konferencia
Társszervezők: Magyar Néprajzi Társaság Néptánc-népzenei Szakosztály és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI Debrecen
Itt az előadók többek között a magyar népzenei keletkutatás legfrissebb eredményeit is ismertetik.
17 óra Deák tér – Szent István szobor melletti nagyszínpad
Rendhagyó Prímástalálkozó
Közreműködik:
Lakatos Róbert – hegedű
Herczku Ágnes – ének
Vizeli Balázs – hegedű
Dresch Mihály – fúvós hangszerek
Balogh Kálmán – cimbalom
Mester László – brácsa
Bognár András – bőgő
18.30 óra Hírös Agóra Kulturális Központ
Tanúhegyek – Hagyományőrző gálaműsor az Alföld, Dunántúl, Erdély, Felföld hagyományőrző népzenészeivel
A belépés díjtalan!

21 óra  Hírös Agóra Kulturális Központ
Táncház
Zenél a Góbé zenekar
Táncot tanít: Berecz István és párja

szeptember 21., szombat
10 óra Hírös Agóra Kulturális Központ
VII. Kecskeméti Prímásverseny – táncházzenész hegedűsök részére

10-16 óráig Deák Ferenc tér
XI. KECSKEFŐZŐ FESZTIVÁL
10:00: Tűzgyújtás
10:00-11:00: Hagyományőrző zenészek műsora
11:00-12:00: A Kodály Iskola népzene tagozatának bemutatkozása
12:00-12:30: a Csipkefa Zenekar koncertje
12:35-12:50: Moldvai tánctanítás
13:00-14:00: Lóca együttes gyermekműsora
14:05-14:20: Vonós tánctanítás
14:30-15:00: Mátyás Király Citerazenekar
15:00-15:30: Tanítás és örömtánc, közben díjazás előkészítése
15:30: Eredményhirdetés, utána mezőségi táncok (flashmob)
Közreműködnek: Tormási Elek és Barátai, valamint a Tűzön-Vízen Át Egyesület tagjai
Zsűri: Bátyai Ottó Tamás és Fekete László

16 óra  Deák tér – Szent István szobor melletti nagyszínpad
TABU KRÓNIKA – Törökország, Amerika, BUlgária
Három külföldi helyszín, három nemzetközi néptáncfesztivál, három csoport
A Kecskemét Táncegyüttes Kisbetyárok, Nagybetyárok és felnőtt csoportjainak nyári turnés műsor bemutatója
Csoportvezetők: Böde István, Böde-Harkai Csilla, Molnár Máté, Márkli Zsuzsanna
Művészeti vezetők: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter
Közreműködik az együttes zenekara: Tormási Elek, Inoka Győző, Szabó János, Héjja Bella Emerencia

a Prímásverseny díjátadása

18.30 óra Hírös Agóra Kulturális Központ
„Atyai ág” – A magyar népzene és keleti rokonai
Az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar Atyai ág című produkcióval egy több évtizedes gyüjtőmunka eredményét, a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait tárja a közönség elé a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkező énekes és zenész vendégeikkel. Az esten fellép többek között Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombra-játékos is, aki A Mongol című Oscar-díjra is jelölt nemzetközi produkció zeneszerzőjeként vált ismertté Ázsia-szerte.
Belépődíj: 1.500 Ft

21 óra Hírös Agóra Kulturális Központ
Táncház
Zenél: a Parapács zenekar
Táncot tanít: Busai Norbert és Busai Zsuzsa

szeptember 22., vasárnap
10-12 óráig Deák tér
Kézműves bemutatók, kézműves foglalkozások gyermekeknek
Barcsikné Tercsi Ibolya népi iparművész – kötélvetés
Fazekas Heléna népi iparművész – csuhébaba készítés
Gömöry Dorottya fazekas
Acsai Rita népi játszóházvezető – csörgő nemezlabda készítés
15 óra Deák tér – Szent István szobor melletti nagyszínpad
Paár Julcsi Hangoló: Kerekerdő – családi koncert
19 óra Deák tér – Szent István szobor melletti nagyszínpad
Örökkön örökké
Előadja: a Duna Művészegyüttes tánckara
Ének: Navratil Andrea / Bognár Szilvia
Jelmez- diszlettervező: Túri Erzsébet
Fénytervező: Lendvai Károly
Zeneszerzők: Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás
Táncmesterek: Antonopoulos Georgios, Charitonidis Chariton, Mehmet Öcal Özbilgin,Kökény Richárd, Deli Levente, Orza Calin, Vámos László
Társkoreográfus: Mihályi Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Előadásunk a képzőművészet, a világzenei hangzás és a virtuozitás keverékével kívánja a nézőt a néptánc-színház csodás világában megmeríteni. Finoman próbál elgondolkodtatni, majd ellazítani, megnyugtatni és végül, de nem utolsó sorban szórakoztatni. Hatás- és gondolati elemünk ez esetben a fa világa, illetve a világ fája, amely az élet és halál fája, a termékenység és bőség fája, a szerelem fája, a tudás fája, az idő és történelem fája, kereszt… vagyis minden. A fa kapcsolat a világok, ég és föld között. Mesél nekünk mindennapjainkról, végtelen szertartásainkról, mítoszainkról, az örök visszatérésről és küzdelmes létünkről egyaránt.
Táncszínházi előadásunk magában hordozza az autentikusság jegyéit, ugyanakkor innovatív szellemisége, modernsége a mai színházi elemek egyenrangú társává emeli a néptáncot és a népzenét. Korszerű feldolgozásai nem csorbítják ezek értékét, sőt éltetik és élővé teszik.
A produkció gerincét balkáni – bolgár, török, görög, román – táncok alkotják.

szeptember 19-22-ig
Kézműves vásár a Deák Ferenc téren

A találkozó társszervezője: Hagyományok Háza

www.hirosagora.hu

www.kecskemeti-nepzenei-talalkozo.hu

Kapcsolódó képek