menu

  • 2019.10.17.

Asztalitenisz női TOP12 kvalifikáció

Drabant Anita és Szvitacs Alexa kiválóan helytállt a női TOP12 kvalifikáción

Rangos esemény kvalifikációját tartották az asztaliteniszezők Budapesten, az Ormai csarnokban. Az TOP 12 „A” indulási jogot lehetett kiharcolni kedden és szerdán a lányok és fiúk számára egyaránt. A 16 meghívott versenyzőt négy négyfős csoportba sorolták be az első napon. Onnan a csoport győztesek és második helyezettek juthattak tovább a következő napra, ahol a megmaradt nyolc versenyző aztán minden helyet kijátszott. A torna első három helyezettje élvezheti majd a decemberben rendezendő TOP12 „A” kiemelt esemény légkörét, küzdhet az ország legjobbjaival. A kecskemétiektől – a hazai ranglistás helyüknek köszönhetően – Füle Kata és Drabant Anita kapott meghívást. Kata egyetemi vizsgái miatt kényszerült távol maradni, de helyette az egyesület lehetőséget kapott a szövetségtől Szvitacs Alexát nevezni. Alexa most először léphetett asztalhoz az épek között a betegsége után.

Drabant az első napon két győzelemmel és egy vereséggel csoportja második helyén végzett, így továbbjutott a következő napra. Szvitacs egyik mérkőzését megnyerte a másikat elvesztette ugyan, de ő is másodikként lépett tovább csoportjából. A második napon kiélezett küzdelmekben nem volt hiány, mivel mindenki számára motiváló lehetőség volt az év egyik legfontosabb versenyén való részvételi lehetőség kiharcolása.

Az ifjúsági válogatott Drabant első mérkőzését megnyerte 4:2-re Nagypál (Szolnok) ellen, aztán a lehető legkisebb különbséggel 4:3 arányban kikapott Horváthtól (Orosháza). Jött Anita számára az utolsó, egyben legfontosabb mérkőzése, ami eldöntötte a harmadik hely sorsát és az indulási lehetőséget a TOP12 „A”-n. A kecskeméti fiatalnak higgadt, okos versenyzéssel sikerült Balogh (Békés) ellen 4:1 arányban nyernie, ezzel életében először indulhat majd a 12 legjobb női asztaliteniszező közötti versenyen.

A Para Európa bajnok Szvitacs Alexának a második napon az első mérkőzésen Molnár (Statisztika Budapest) ellen semmi nem akart összejönni, így 4:1-re kikapott, míg következő ellenfelét, Volenticset (Dunakeszi) simán 4:0-ra verte. Az utolsó mérkőzésén Nagypál (Szolnok) ellen már látszódtak Alexán a fáradtság jelei és a koncentráció hiánya és 4:0 arányban vereséget szenvedett. Alexa ezzel az eredménnyel 6. helyen végzett.

Szabó Krisztián edző: Drabant Anitának sikerült bejutnia a legjobbak közé. Szvitacs Alexa para válogatottként először játszott újra az épek ellen, ahol 6. helye a jövőben bizakodásra ad okot. Hétvégén, Finnországban para versenyeken hozta az arany és ezüstérmeket, majd hétfőn délután érkezett haza, kedden pedig ismét verseny. Fizikálisan és mentálisan is óriási teljesítmény volt ez Alexától. Gratulálok mindkettőjüknek!

Kapcsolódó képek