menu

  • 2019.10.22.

A Poli-Farbe támogatásával szépült meg a kórház

A festékgyár által meghirdetett kórházpályázat során műszerbeszerzésre is lehetősége adódott az egészségügyi intézménynek

A Bács-Kiskun Megyei Kórház, nyolc másik egészségügyi intézmény mellett nyertes pályázóként több ezer négyzetméterre elegendő festéket és értékes műszer megvásárlásához 1 millió forint támogatást kapott a bócsai festékgyár „Poli-Farbe Színnel-lélekkel kórház-felújítási pályázat” elnevezésű segítő programja során. Az elnyert támogatásnak köszönhetően a kecskeméti intézmény Hotel épületének közösségi terei, folyosói, lépcsőházai tisztasági festésen eshettek át. A festési munkákat közös összefogással – szakemberek támogatása mellett – az intézmény önkéntes dolgozói végezték.

A bócsai Poli-Farbe Vegyipari Kft. idén tavasszal meghirdetett „Poli-Farbe Színnel-lélekkel kórház-felújítási pályázatának” köszönhetően a Bács-Kiskun Megyei Kórház közel 5.000 négyzetméter falfelület felújítására elegendő festékmennyiséget nyert. A festékgyár emellett egymillió forintos támogatást is biztosított egy korszerű, a napi fizioterápiás betegellátást segítő, az úgynevezett soft lézer kezelésekhez használatos orvosi műszer megvásárlásához. Az egészségügyi berendezés segítséget nyújt a Fizio- és Mozgásterápiás osztálynak, de több más kezelés során is használható, úgymint a baleseti utógondozásban, de az ízületek gyulladásos, kopásos betegségei ellátásánál nagy hasznát veszik.

A Poli-Farbe pályázatán elnyert falfestékeket a kecskeméti kórházban – a dr. Svébis Mihály főigazgató kezdeményezésére létrejött – önkéntes festőnapon használták fel. A munkálatok – szakemberek támogatása mellett – az egészségügyi intézmény dolgozóinak közös összefogásából valósultak meg, amely a kilencemeletes központi hotelépület folyosóit, közlekedőit, liftjeinek előtereit és lépcsőházait érintette. A közös terek felújítása – a napi közel 500 fekvőbeteget ellátó Hotel épületben – higiéniai szempontból is elvárt lenne évente, azonban erre igen szűkös keretek állnak rendelkezésre. A közel negyven munkatárs a kórház több gyógyító osztályát és egyéb részlegét képviselte – a sebészettől kezdve a szülészeten és a főigazgatáson át az ápolási igazgatásig –, de ecsetet ragadott az intézményvezető és Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató is.


A sikeres és nagy létszámú önkéntes napot követően, az épületrész hivatalos átadóján dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója elmondta: „Hálásan köszönjük, hogy a Poli-Farbe festékgyár ezzel a pályázattal gondolt az egészségügyre, a betegekre és dolgozókra egyaránt. Esztétikusabb, tisztább környezetben könnyebb a gyógyulás és a mindennapi munka is. Örülünk, hogy a nyertes pályázók között lehetünk, nagy segítség számunkra. Büszke vagyok és külön köszönöm az önkéntes napon résztvevő kollégáim segítségét, egy jó hangulatú csapatépítő napot tudhatunk magunk mögött.”

A megszépült központi épület hivatalos átadóján részt vett Kozák Danuta, ötszörös olimpiai bajnok kajakozó, a Poli-Farbe jótékonysági nagykövete, valamint a bócsai vállalat ügyvezetője, Szabó Antal is.

Fotón (balról jobbra): dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, Kozák Danuta, olimpiai bajnok kajakozó, a Poli-Farbe jótékonysági nagykövete és Szabó Antal, a Poli-Farbe Kft. ügyvezető igazgatója.

„Pályázatunk fő célja az volt, hogy az egészségügyi ellátás körülményeinek javításához hozzájáruljunk, csökkenjenek a fekvőbeteg-ellátó intézmények fenntartási és működtetési költségei, valamint a kórházak falai között eltöltött hosszabb, rövidebb gyógyulási időszakok és a dolgozók mindennapjai egy esztétikusabb, tisztább környezetben telhessenek. Rendkívül jóleső érzés, hogy kézzelfoghatóan tudtunk javítani Kecskemét városa és Bács-Kiskun megye betegeinek ellátásán a fontos orvosi készülék beszerzésének támogatásával, illetve a tisztább és egészségesebb kórházi környezet kialakításának elősegítésével, amely a gyógyulásra várók életét éppen úgy megszépíti, mint az egészségügyi dolgozókét. Az érdem azonban a megyei kórház munkatársaié, akik a mostani önzetlen épület-felújító munkájuk mellett a hivatásukat minden nap kellő becsülettel és odaadással végzik” – hangsúlyozta Szabó Antal, a Poli-Farbe ügyvezetője.

A Poli-Farbe közel 30 éves fennállása óta több sikeres társadalmi célú aktivitást szervezett, elkötelezetten segíti az iskolák, óvodák, közintézmények, kórházak élhetőbb környezetének kialakítását. A bócsai Poli-Farbe Vegyipari Kft. „Poli-Farbe Színnel-lélekkel kórház-felújítási pályázat” elnevezésű kezdeményezése során idén 85.000 négyzetméter falfelületre elegendő festéket és nettó 5 millió forint értékű eszközbeszerzési keretet biztosított. A rendelkezésre álló forrásból kilenc kórház részesült, és végezheti el a várt felújítást ősszel.

A pályázat nyertes intézményei 2019-ben:
Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét
• Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Miskolc
• Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes
• Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Budapest
• Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapest
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok
• Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger
• Péterfy Kórház- Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet, Budapest
• Szent Margit Kórház, Budapest

Kapcsolódó képek