menu

  • 2019.11.15.

Karácsonyi bérlet a színházban

A héten kezdetét vette a karácsonyi bérletek értékesítése a színház oldalában található Jegypénztárban, ahol remek ajándékokat találhatnak a fa alá szeretteik számára.

3 előadás 7500 forintért elérhető
Két vígjáték és egy zenés előadás kombinációját tartalmazza az idei karácsonyi színházi bérlet, ami a család felnőtt tagjai számára igazán klassz karácsonyi ajándék lehet. A Szerednyey Béla által rendezett Társasjáték New Yorkban komédia mellett, az előző év díjnyertes sikerdarabja az Állami áruház című retro-operett és a Mohácsi János által színre állított Illatszertár című romantikus vígjáték hármasát tartalmazza a bérlet. A rugalmasan egyeztethető, három előadásra szóló konstrukció ára, amely személyesen váltható meg a színház jegypénztárában, 7500 Ft-ért elérhető.

3 előadás + 1 színházi album
A tavalyi évben, A kecskeméti főtér történelemi épületei címet viselő kiadványsorozat részeként megjelenő a Katona József Színházról szóló album is kiváló választás lehet azoknak a családtagjaiknak, akik szívesen olvasnak színháztörténetről, Kecskemét régmúltjáról, illetve a színház elmúlt 122 évéről. A karácsonyi bérletet kiegészítve a kétnyelvű, fényképes színházi albummal már 9900 Ft-ért megvásárolható.

Színházi ajándékutalvány – az univerzális ajándék
Az ember sokszor az utolsó pillanatig halasztja az ajándékok kiválasztását, de ha a színházi ajándékutalványra esik a voksuk, ezzel stresszmentesen teljesíthető lehet az idei karácsonyi vásárlás, akár családtagjaikat, akár barátaikat lepnék meg vele. A színházi ajándékutalvány tetszőlegesen beváltható jegyekre vagy bérletekre, és rugalmasan egyeztethető a színház saját előadásaira. A címletek 1000 forinttól a rendelkezésükre állnak, az értéknek csakis önök szabhatnak határt.

Hozzuk létre a csodát együtt, karácsonykor is!

Kapcsolódó képek