menu

  • 2020.06.24.

Befejeződött a piaci kiszállítás

A veszélyhelyzet megszüntetésével, az időkorlát feloldásának köszönhetően szépen visszaáll a piaci élet is a maga kerékvágásába.

Ezért a veszélyhelyzet idejére, a leginkább veszélyeztetett 65 év feletti korosztály számára létrehozott piaci kiszállítási szolgáltatás is befejeződött.

Mozgalmas, tartalmas időszakot tudhatunk magunk mögött. A járvány okozta helyzet sok mindenre megtanított bennünket, többek között arra is, hogy az összefogásnak hatalmas ereje van.

Kétségbeesett, idős emberek tördelték otthonaikban a kezüket, mert nem tudták, mi lesz velük? Hogyan fognak úgy élelmiszerhez jutni, hogy közben ne terheljék hozzátartozóikat vagy rokonaikat és még óvják is az egészségüket? Nem beszélve azokról az idős emberekről, akik náluk is hátrányosabb helyzetbe kerültek, mert külföldön, vagy más városban éltek a közvetlen családtagjaik, így mindenféle segítség nélkül maradtak. De a vágy, hogy a piacon vásároljanak zöldséget, gyümölcsöt vagy más élelmiszereket semmit sem veszített erejéből. Hiszen hiányoztak a rendszeresen látogatott kedvenc árusok, a megszokott ízek, a minőség és a vásárlások közben folytatott kellemes beszélgetések.

A kialakult helyzetre reagálva indította el a Kecskeméti Piac az árurendeléssel egybekötött házhoz szállítást, amihez két másik önkormányzati intézmény azonnal felajánlotta a segítségét. Így a piacon kapható friss áruk minden nap elérhetővé váltak az idősek otthonaiban.

Külön köszönet illeti a kiszállításban közreműködő Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeit – Szegvári Júliát, Pál Attilát -, akik megjelenésükkel és emberi magatartásukkal, rögtönzött előadásokkal, mosolyt és a meghatottság boldog könnyeit varázsolták nap nap után a sokat megélt, idős arcokra. Illetve köszönet illeti a Hírös Sport Nonprofit Kft. dolgozóit – Lovas Ildikót, Paré Pált – is, amiért sok más teendőjük mellet szintén időt szakítottak arra is, hogy támogassák az otthonukban rekedt idős embereket.

És nem utolsó sorban köszönet a kiszállításban partnerként együttműködő piaci árusoknak, akik minden nap biztosították a kiváló minőségű, friss árut, és mindent megtettek azért, hogy még a különleges igényeket is kiszolgálják.

Néha igen hosszú volt a bevásárló lista, feladta a leckét a kolléganőknek, mire minden árucikket összegyűjtöttek. Már reggel 6 órakor elkezdődött a bevásárlás és a dobozok összerakása.

Szinte nem telt el nap anélkül, hogy ne kaptunk volna olyan telefonokat, ahol a meglepett vásárlók lelkendezve számoltak be a színművészek produkciója által okozott örömről, sokszor könnyeket csalva még a telefonokat fogadó kolléganő szemébe is.

Örülünk, hogy segíthettünk és részesei lehettünk ennek az eredményes, és nemes cél érdekében létrejött összefogásnak. és megmutathattuk azokat az árusainkat, akiknek a feladatok nem problémát jelentenek, hisznek önmagukban, a kitűzött célokban, ezáltal a működésük is sikeres!

Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet

Kapcsolódó képek