Kecskeméti érmek az év első búvárúszó versenyénA BÁCSVÍZ KVSC versenyzői kimagasló eredményekkel zárták az év első versenyét, aminek Dunaújváros adott otthont 2021. február 28-án. A Pentele Solar Kupán 12 klub 180 versenyzője állt rajthoz. A kecskeméti csapat összesen 37 versenyzővel képviselte a hírös várost és 5 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzérmmel a klubok közötti versenyben az előkelő 3. helyet szerezte meg. – Büszke vagyok a sportolóink motiváltságára és arra, hogy a bizonytalansággal teli időszakban sem hagyják el magukat, hanem szorgalmasan edzenek tovább. Ebben a Kecskeméti Fürdőnek is nagy szerepe van, hiszen jelen helyzetben is biztosítani tudják számunkra az ideális edzésfeltételeket. Az érmek száma mellett külön öröm számomra, hogy három olyan versenyzőnk is érmet szerzett egyéni versenyszámban, akik már évek óta úsznak egyesületünkben, de idáig valahogy sosem értek fel a dobogóra. Úgy gondolom, ez jó példája annak, hogy a kemény munka kifizetődik. Ezúton is gratulálok Szabó Liliennek, Tóth Patriknak és Misits Máténak. Van azonban olyan sportolónk is, aki élete első versenyén éremmel debütált: Rónai Anna Zóra – igaz úszó múlttal rendelkezik – de még csak egy hónapja tagja szakosztályunknak. Ehhez képest az ezüstérem indításnak nagyon biztató! Mindezek tükrében és látva a sportolók elszántságát, joggal lehetek bizakodó az évet tekintve. – foglalta össze a versenyt Szabó László edző. A BÁCSVÍZ KVSC búvárúszói legközelebbi versenye március 13-án lesz a Kecskeméti Fürdőben. Felkészítő edzők: Juhos Gergely, Szabó László, Bács Ferenc, Varga Zsolt. Kapcsolódó képek |
menu