menu

  • 2021.05.31.

Véradást szervez a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Május 31- én, 14:00 – 17.00 óra között ismét véradást szervez az Országos Vérellátó Szolgálattal a Kecskeméti Nemzeti Színház vezetősége.

“Az egészségügyi dolgozók már mindent megtettek azért, hogy túljussunk a pandémiás időszakon. Most rajtunk a kultúrában dolgozókon a sor, hogy gyógyításba kezdjünk. A lélek gyógyításába. Emellett továbbra is éberen figyelünk és ahol tudunk segítünk, ezért van mindig helye a színház aulájában a véradásnak” – mondta el Cseke Péter a Kecskeméti Nemzeti Színház Kossuth-díjas igazgatója.

A színházban több éve szerveznek véradást, ahol nemcsak a Társulat tagjai, hanem bármely külsős személy, előzetes regisztráció nélkül megjelenhet és vért adhat. Az Országos Vérellátó Szolgálat a fenti időpontban a megfelelő eszközök és személyzet biztosítása mellett várja a nagyszínház aulájában azokat az egészséges véradókat, akik szeretnének vérükkel három embertársukon segíteni.

“A színpadon és a nézőtéren nagyszerű dolgoknak lehetünk részesei. Úgy gondolom, hogy a színészeink szívesen megmutatják, hogy a hétköznapokban milyen nagy tettekkel tudnak részt venni. Ilyen a véradás is. Ennek pedig méltó otthona az aulánk” – fogalmazott Cseke Péter igazgató.

A résztvevők között 3 db páros belépőt sorsol ki a Gardénia című előadásra.

A szervezők kérik, hogy csak az vegyen részt az eseményen, aki teljesen egészséges és jól érzi magát. A színházban a korábban beépített orvosi célra fejlesztett légsterilizáló készülékek folyamatosan működnek.

Időpont: 2021. május 31. 14:00-17:00

Helyszín: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház aulája (6000 Kecskemét, Katona József tér 5.)