Aranypánt Ösztöndíjas Program az MCC-benA roma fiatalok kettős identitásának megerősítését is szolgálja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Aranypánt Ösztöndíjas Programja, amelyre szeptember 19-ig lehet jelentkezni. A Roma Tehetség Program keretében meghirdetett pályázat a diplomás vagy a diploma megszerzése előtt álló tehetséges romáknak kínál lehetőséget további fejlődésükre. Az MCC 2018-ban indította el a Roma Tehetség Programot, amely a hagyományos oktatási rendszeren túlmutató, intenzív képzést nyújt a középiskolás és egyetemista roma fiataloknak egyéni életútjuk támogatására. A térítésmentes képzésekben résztvevő diákok a lakóhelyükhöz közel eső helyen idegen nyelvi kurzusokon tanulhatnak, és havonta egy alkalommal, az MCC budapesti központjában megrendezett foglalkozásokon bővíthetik ismereteiket, fejleszthetik készségeiket. A program része a személyes mentorálás is, amely elősegítheti egy olyan erős közösség létrehozását, amelyben a roma diákok egymást is támogatják későbbi pályájuk során. A Roma Tehetség Programnak több szakmai részterülete is van, ezek közül az Aranypánt Ösztöndíjas Program mindazoknak szól, akik már rendelkeznek diplomával, vagy közvetlenül annak megszerzése előtt állnak. A felvételt nyert hallgatók egy hat alkalmas képzésen vehetnek részt, amelynek végén a legjobban teljesítő fiatalok számára fizetett szakmai gyakorlati helyet kínálnak fel. A programban az előadások mellett nyelvi órákat is tartanak, valamint személyes mentorálásra is sor kerül. A hallgatók egy önálló platformon is ütköztethetik véleményüket a fenntartható fejlődés témakörében, így lehetőség van, hogy saját maguk és a romák számára is hasznosítható válaszokat fogalmazzanak meg globális és társadalmi kérdésekben egyaránt. A jelentkezés módjáról és feltételeiről az alábbi linken tájékozódhat: Jelentkezési felület: https://feliratkozas.mcc.hu/aranypant-osztondijas-program |
menu